2017-10-19
Interjú
Az elmúlt hétvégén 21-ről 22-re növelte csapatunk a pontjai számát, Tóth Lászlót egy újabb találattal jegyezhettük fel a góllövőlistára. A szépen gyarapodó gólokról, eredményekről és a magyar válogatott jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk a támadónkkal. - Szia, Lacikám! Mi a helyzet? Jól ment ma az edzés? - Igen, duplát nyomtunk. Ki is…
2017-10-16
Cikk
Túl vagyunk a 2017/2018-as Merkantil Bank Liga NB II. első szomszédvárak csatáján. Noha győzelmet nem hozott számunkra az összecsapás, azért egy ponttal gazdagabbak lettünk, de nézzük szépen sorjában, hogy mi is történt a mai találkozón. Egyértelműen aktívabban kezdtük a mérkőzést, amit jól példáz az is, hogy néhány perc elteltével már…
2017-10-13
Cikk
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága kapusedzőnket, Ulvicki Attilát a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől kettő soron következő NB II bajnoki mérkőzésre eltiltotta. Előzménye a határozatnak, hogy a Csákvár elleni találkozón a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott. A ZTE elleni találkozó után újból képernyőre kerül csapatunk bajnoki mérkőzése. A Merkantil…
2017-10-12
Interjú
Bár az elmúlt hétvégén egy rendkívül impozáns sorozat szakadt meg a csapatunknál, ennek ellenére megyünk tovább és folytatja a Szolnoki MÁV FC a Cegléd elleni felkészülést a soron következő bajnokira. A futball egy játék és ebbe bizony benne van, hogy néha vereséggel végez egy gárda, de éppen ennek okán kértem…
2017-10-10
Cikk
A Merkantil Bank Liga NB II. 12. fordulójában a mezőny legjobb formában lévő csapata – ezek voltunk mi – látogatott a sereghajtó (Csákvár) otthonába. A papírforma azonban sajnos „felborult”. A találkozó első lehetőségére nem sokat kellett várni, Olasz Dénes már a második percben munkát adott hazai kapusnak, majd a nyolcadikban…
2017-10-08
Egyéb
94.perc: Vége a mérkőzésnek, nyert a Csákvár. 93.perc: Újabb gólt szerzett a hazai csapat, így eldőlt a mérkőzés. 90.perc: 4 perc lesz a ráadás. 87.perc: Egy percen belül kihasználta 2 cserelehetőségét a Csákvár. Közben Kenderes kapott sárga lapot reklamálásért. 79.perc: Angyal Norbert érkezett Molnár helyére. 71.perc: Jasarevic érkezett Farkas Aurél…
2017-10-08
Beharangozó
A mai napon a papírforma mellettünk szól. Azonban mindenki – edző, játékos – tisztában van vele, hogy az újabb sikerünkhöz ugyanolyan hozzáállásra, játékra van szükség, mint az előző fordulókban. Érdekesség, hogy idegenben a Csákvár ellen még nem sikerült győzedelmeskednünk... Vendéglátóink a tabella utolsó helyén állnak – győzelem nélkül, három megszerzett…
2017-10-04
Interjú
A hétközi interjú alanya nem is lehetett más, mint a hétvégi bajnokin győztes gólt szerző Farkas Aurél. A Szegedről érkező játékos győzelmet érő találattal iratkozott fel a góllövőlistára. Nagy örömünkre ezt a találatot most megadták játékosunknak. - Ugye, Au? - Ne is mond. Igen, ezt a gólt most meg is…
2017-10-02
Cikk
Hosszú idő után újra úgy léphetett pályára csapatunk, hogy a soron következő mérkőzés esélyesének vallhatta magát. A Siófok elleni találkozó végeredménye igazolta a papírformát. A héten edzőváltáson áteső vendégek – Disztl Lászlót Varga Attila váltotta a vezetőedzői poszton – előtt adódott, azonban Elek Bence próbálkozását a kapujából remek ütemben kimozduló…
2017-09-29
Cikk
A Magyar Labdarúgó Szövetség ebben az esztendőben is csatlakozik az UEFA társadalmi felelősségvállalás programjának részeként a szeptember 29-i „A Szív Napja” kampánysorozatához. Ez a program arra hivatott, hogy felhívja a sportszerető közvélemény figyelmét az egészségmegőrzés és a hirtelen szívhalál megelőzésének fontosságára. A szív- és érrendszeri betegségek már több évtizede vezető…