2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Biztos kézzel előre!

ICS_5264

Biztos kézzel előre!

Bár lassan már egy éve a csapatunk tagja a biztos kezű hálóőr Gazsi Tamás, most először volt alkalmunk egy kicsit beszélgetni nyugodtan, négyszemközt. Sok érdekességet tudtam meg a Szolnoki MÁV FC játékosáról és ezt most meg is osztom szurkolóinkkal és olvasóinkkal.

– Először is Tomikám, engedd meg, hogy elmondjam, már nagyon vártam, hogy mikor tudok veled interjút készíteni és láss csodát, eljött ez a nap is!

– El bizony.

– Hogyan érezted magad a hétvégén a kapuban?

– Köszönöm jól. Bár kibírtam volna kapott gól nélkül, de a lényeg az, hogy nyertünk és újabb 3 pontot zsebeltünk be.

– Szüleid itt voltak, szurkoltak?

– Képzeld, éppen most nem tudtak jönni, a következőre igyekeznek szabaddá tenni magukat.

– Mint mindegyik győzelem, ez is fontos volt, de a meccs után az öltözőben úgy éreztem, hogy felettébb boldog volt mindenki, ugye?

– Így volt. Az előző heti produkciónk után ez a siker sokat jelentett lélektanilag. Én személy szerint örültem nagyon, hogy a kapuban bizonyíthattam. Izgulni ugyan nem izgultam, de volt bennem egy kis drukk.

– De végül jól sikerült a visszatérés, nem?

– Mondhatjuk. Vártam már nagyon, hogy újra játszhassak, de ez a velejárója az én posztomnak. Nagyon sok türelemre van szüksége egy kapusnak, amikor a bizonyítási lehetőségre vár, de addig is keményen kell dolgozni, gyakorolni és utána- ha eljön az idő- pedig jól kell teljesíteni. Na, ez így szóban azért jóval egyszerűbb, mint megélni.

– Vannak példaképek, akik a mindennapi feladatvégzésben vagy az imént említett nehézségekben segítenek?

– Természetesen vannak. Elsőként a bátyámat említeném, akitől rengeteget tanultam és nagyon sokat köszönhetek neki. Mind szakmailag, mind emberileg. A bátyus a legjobb, de nagyon kedvelem Iker Casillas vagy éppen Jan Oblak játékát is.

– A végére egy könnyed kérdés. A csapatunk egyik fő humorzsákja, Sziszi (Papp Szilárd) a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen kérdezzem meg tőled, mi is az új beceneved?

– Ohh, de lökött egy ember! Mindegy, nem ragozom, egy taktikai értekezlet után maradt rajtam a „Pici” elnevezés.

– Azért ez nem olyan vészes. De maradjunk a Tominál. Tehát Tomikám, kívánok sok sikert a továbbiakra is és hidd el, nagyon őszintén mondom, örülök, hogy Szolnok lett az új székhelyed!

– Köszi szépen Ádi! Igyekszem és bevallom, úgy érzem, hogy jól váltottam.

– Akkor, Hajrá Szolnok!

– Hajrá MÁV!

Mester Ádám

Élő közvetítés