2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Lehetőség a javításra

ICS_4575

Lehetőség a javításra

Kár szépíteni, méretes zakót szabott ránk a Vác együttese az előző fordulóban. Sok idő nincs keseregni, itt az újabb nemes feladat. A tavaly még első osztályú, s oda visszavágyó Gyirmót együttese látogat ma a Tiszaligetbe.

Nem mondható, hogy nagy hagyományokkal rendelkezik az egymás elleni találkozóink. Ez lesz a két csapat hetedik bajnokija. Az eddig lejátszott találkozókon jó a mérlegünk, hiszen háromszor legyőztük a győri alakulatot, még egy döntetlen mellett kétszer szenvedtünk vereséget.

Riválisunk, elég kiszámíthatatlan teljesítményt nyújt a bajnokságban. Jelenleg a 8. helyet foglalja el a tabellán huszonkét pontot gyűjtve. A legutóbbi négy találkozójából egyet sem nyert meg. A házi gólzsákjaikra – Nagy Patrikra és Simon Andrásra – mindenképpen oda kell figyelnünk, de a kapus Sebők Zsolt, Czár Richárd, Présinger Ádám neve ismerős lehet a magyar futball szerelmeseinek.

Visszatér a csapatba az eltiltását letöltő Kenderes Zoltán, ugyanakkor Földi Marcell és Pintér Norbert sérülés miatt hiányozni fog. A héten többen hagytak ki betegség miatt edzést, azonban aki pályára lép mindent megtesz azért, hogy kiköszörüljük a csorbát.

A mérkőzés 13.30 órakor kezdődik, a játékvezető Oláh Gábor lesz.

Élő közvetítés