2024-07-15
Cikk
A 2024-2025. évi MOL Magyar Kupa első fordulójában a sorsolás szeszélye folytán vármegyei ellenfeléllel mérkőzünk meg. A kupasorozat idei kiírásában a tavalyival megegyező a lebonyolítás rendje, az első két fordulóban az NB III-as és az annál alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára. Összesen 172 csapat vesz részt a sorozatban, közülük az…
2024-07-13
Cikk
A felkészülés negyedik hetén két mérkőzést is játszott csapatunk. Szerdán a vármegyei osztálytárs Tiszafüred otthonában léptünk pályára, ahol 1-1-es döntetlent játszottunk. Ma délelőtt pedig idegenben, szintén harmadosztályú Eger csapatával mérkőztünk meg, ahol 3-0-s győzelmet arattunk. A nyári felkészülési időszak egyetlen olyan hetén vagyunk túl, ahol két mérkőzés is szerepelt a…
2024-07-05
Cikk
Második felkészülési mérkőzésünket játszottuk le ma délelőtt az NB III.-as Hatvan otthonában. Az első játékrész végén a hazai csapat szerzett vezetést. A második félidőben még kétszer voltak eredményesek a hazai táamdók, még nekünk csak szépítenünk sikerült. A mérkőzés után vezetőedzőnk Horváth Csaba így értékelt: - Többen is hiányoztak a mai…
2024-06-30
Cikk
Tegnap délelőtt lejátszotta csapatunk az első nyári felkészülési mérkőzését. A szintén harmadosztályú DEAC vendégeként léptünk pályára. A Pallagon megrendezett találkozón háromgólos vereséget szenvedtünk. Vezetőedzőnk, Horváth Csaba így értékelt a mérkőzés után: - Kiegyenlített első félidő vége előtt egy jobb oldali szögletrúgást követő fejesből szerzett vezetést a hazai csapat. A második…
2024-06-18
Cikk
Három hét pihenő után újra edzésbe állt csapatunk, megkezdve ezzel a felkészülést a 2024-2025. évi pontvadászatra. Huszonegy nap után találkoztak újra a szakmai stábunk és játékosaink. A rövid beszélgetés után Horváth Csaba vezetőedző már pályára is vezényelte a csapat tagjait. A játékoskeretben biztosan lesznek változások, azonban konkrétumokról még nem tudunk…
2024-05-28
Cikk
A már biztos kieső Füzesgyarmat otthonában léptünk pályára vasárnap, a bajnokság záró fordulójában. Gól nélküli első félidő után, a hazai csapat szerzett vezetést, majd a félidő közepére kétgólos előnyre tett szert, melyet megőrzött a mérkőzés végéig. Bár a búcsú nem sikerült szépre, végül a tabella 5. helyén zártunk az NB…
2024-05-07
Cikk
A találkozó előtti órákban már kiderült, megnyerte a 2023-2024. évi NB III. Dél-Keleti csoportját vasárnapi ellenfelünk, a Békéscsaba 1912 Előre. A lila-fehérek jobban kezdték a mérkőzést, gólt azonban csak a játékrész utolsó negyedében sikerült szerezniük. A térfélcsere után veszélyesebben játszottunk és Pelles Patrik góljával sikerült kiegyenlítenünk. A mérkőzés vége hozott…
2024-04-23
Cikk
Vasárnap a bajnokság második helyezettjét, a jó erőkből álló ESMTK csapatát fogadtuk a Tiszaligetben. A szünetig kétgólos előnyre tettünk szert, és bár a térfélcsere után a piros-fehérek kezdtek jobban, elég hamar eldőlt a három pont sorsa Annus Árpád góljával. Két remek formában lévő együttes találkozott vasárnap késő délután a Tiszaligetben.…
2024-04-09
Cikk
Vasárnap, az ebben a naptári évben még pontot sem vesztő BKV Előre csapatát fogadtuk a Tiszaligetben. A szünetig kétgólos előnyre tettünk szert, amit a második játékrész elején sikerült tovább növelnünk. Ezt követően a vendégek szépítettek, sőt akár közelebb is zárkózhattak volna, ám Annus Árpád harmadik találata végképp eldöntötte a három…
2024-03-16
Cikk
Ma ebéd után Hódmezővásárhelyen lépünk pályára. Amennyiben sikerül begyűjtenünk a három pontot, úgy biztosan megelőzzük ellenfelünket a tabellán, akik jelenleg a negyedik pozíciót foglalják el. A hazai csapat legutóbb október 22-én aratott győzelmet. A mérlege viszont így sem rossz, hiszen az azóta lejátszott hét mérkőzésből, mindössze egyet – a bajnokaspiráns…