Hírek

Pintér Norbert (10-es) fejes góljával szereztünk vezetést a ZTE ellen
Megérdemelt győzelemmel előztünk
2017-04-12
A hétközi forduló alkalmával a Zalaegerszeg csapatát láttuk vendégül a Tiszaligetben. Az előző fordulóban mind a két csapat egy-egy pontot gyűjtött, így a 3 pont megszerzése volt a célja ezúttal (is) a gárdáknak. A sok, apró hibát hozó első félidőben Pintér nyitotta meg a kísérletezések sorát, majd Magyar Bence csatlakozott…
A tavaly április mérkőzésen Kovács Olivér nem csak védekezett, gólt is szerzett
Kék-fehér rangadó a Tiszaligetben
2017-04-12
Kevesen gondolták volna a bajnoki rajt előtt, hogy a mai mérkőzésünkre rá lehet „akasztani” a rangadó jelzőt. A ZTE ugyanis merész álmokat szövögetett, a feljutásért kívántak küzdeni, azonban tíz fordulóval a vége előtt már nincs rá reális esélyük. Az egykor Szolnoki MÁV MTE-ben játszó, majd Békéscsabán, Győrben és a Videotonban…
IMG_9191
Fordulatos mérkőzésen szereztünk pontot
2017-04-10
Ismételten izgalmas és fordulatos mérkőzést játszott a csapatunk, bár lettek volna olyan események a vasárnapi találkozón is, amelyeket inkább ne éltünk volna át. A mai ellenfelünkkel szemben titkon szerettünk volna nemes bosszút állni, mivel a tavalyi stadionavatónkat elrontva 1-0-ra legyőzött minket és elrontották az ünnepünket. Nem is kezdődött rosszul számunkra…
VMM_2679
Visszavágni az egy évvel ezelőtti vereségért
2017-04-09
2016. április 9. mindenképpen bekerült a Szolnoki MÁV FC históriás könyvébe. Ezen a napon adták át hivatalosan a teljesen átépített Tiszaligeti Stadiont. A megnyitó programjában szerepelt csapatunk bajnoki találkozója is, éppen a Vác FC ellen. A vendégek elrontották az ünnepet, hiszen góljával elvitték a három pontot. Az ősszel hazai pályán…
Berdó_web
Emelt fővel búcsúztunk a Magyar Kupától
2017-04-07
A Magyar Kupában a négy közé jutásért játszott csapatunk szerda este. Az első mérkőzésen számunkra hízelgő, 3-1-es végeredmény született, ugyanis a Mezőkövesd már ott eldönthette volna a továbbjutás sorsát.  A visszavágón azonban olyan csapategységet sikerült a vezetőedzőinknek a pályára varázsolni, hogy annak híre ment az országban is, ebben biztos vagyok.…
ICS_8554
Hazai pályán értékes potszerzés
2017-04-03
A válogatott szünetet követően újra folytatódott a pontvadászat a Merkantil Bank Liga NB II-ben. A tegnapi találkozó mindkét csapat számára fontos volt. Még a Csákvár idei első győzelmére készült, s ezáltal a kieső zóna közeléből kívánt eltávolodni, addig mi szeretettünk volna biztosan megtapadni a középmezőny első részében. Ebben ugyan a…
Rokszin Ádám (labdával) pályára lépett azon a találkozón, melyen utoljára győztük le a Csákvár együttesét
Vízválasztó mérkőzés
2017-04-02
Ismét veszélyes zónában tartózkodó ellenféllel mérkőzünk meg. A SZEOL és a Cigánd után ezúttal a Csákvár következik. Mai ellenfelünk ugyanúgy 27 ponttal vonult téli pihenőre, mint együttesünk. A tavasszal lejátszott hat mérkőzésből, azonban mindössze eggyel tudták növelni a már meglévő pontjaik számát, így mindössze egy egység az előnyük a már…
IMG_9175
Maradt még esély
2017-03-28
Kétgólos vereséget szenvedtünk a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Pantovicra és társaira első osztályú ellenél vár
Magyar Kupa negyeddöntő – Első felvonás
2017-03-28
A Magyar Kupa idei kiírásában jelenleg a nyolc között vagyunk. Az elődöntőbe jutást az NB I-es Mezőkövesd Zsóry FC elleni két találkozón lehet kivívnunk, az első mérkőzést ma rendezik a borsodi városban. A házigazdák számítanak a párharc esélyesének, azonban mi sem mondunk le könnyen álmainkról. Ellenfelünk pihenten „érkezik” a meccsre,…
002
Kicsiktől a nagyokig
2017-03-27
A héten csapatunk kapusedzőjével beszélgettem, aki nem is olyan régen, még maga is a levegő ura volt a futballkapuk közelében. Ismerjük hát meg Ulvicki Attilát és tudjuk meg tőle, hogy melyek voltak kapusként eddigi legemlékezetesebb pillanatai. Elmeséli nekünk a bajnokságról és a csapatról is a gondolatait és megtudhatjuk tőle, melyik…