Hírek

19.04.28
„Csak” egy a harmincból
2019-04-28
Rangadó, derbi, az év mérkőzése – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illeti a média az NB III. Keleti csoportjának 25. fordulójában megrendezésre kerülő bajnoki találkozónkat. Valóban lehet fokozni a mérkőzés jelentőségét, hiszen a tabella második helyén álló fogadja az elsőt. Ráadásul a két megyei csapat csatája előtt, a vendéglátónk Jászberény…
19.04.22.
Hétgólos mérkőzésen értékes három pont
2019-04-24
Vasárnap a DEAC vendégeként léptünk pályára. Egy már megnyert mérkőzés izgalmas végjátékot hozott, azonban azt ellenfelünk edzője is elismerte, egy góllal mindenképpen jobbak voltunk. Azzal a lélektani előnnyel, vagy teherrel kezdődött számunkra a találkozó, hogy tisztában voltunk vele, riválisunk a Jászberény kikapott Putnokon, így esetleges sikerünkkel ismét a tabella élére…
19.04.21
Egyetemi vizsga
2019-04-21
Az NB III. Keleti csoport 24. fordulójában a Debreceni EAC vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk klubszíne is jól mutatja eddigi szereplésüket, fekete vagy fehér. A 23 mérkőzésükből mindössze három végződött döntetlennel, legutóbb a 7. fordulóban remiztek. Ma vajon melyik formájukat mutatják meg, igaz ez rajtunk is múlik. Egy biztos Sáfár László…
19.04.14.
Sokat már nem hibázhatunk
2019-04-14
Az NB III. Keleti csoport 23. fordulójában az Eger csapatát fogadjuk. A múlt hétvégi Füzesgyarmat elleni vereséget követően Tóth Tibort Csábi József váltotta a vezetőedző posztján. Az 52 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a felnőtt csapatunkat. A tavaszi idénybeli szereplésünk eddig nem úgy alakult, ahogyan azt előzetesen vártuk. Hat mérkőzésen…
19.04.10.
Közlemény
2019-04-10
A mai napon a Szolnoki MÁV FC Kft. közös megegyezéssel szerződést bontott Tóth Tibor vezetőedzővel. Az eddigi szakvezető a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC-nél folytatja tovább munkáját. Egyúttal a Szolnoki MÁV FC Kft. Csábi József sportigazgatót kérte fel a vezetőedzői feladatok ellátására a bajnokság végéig.
19.04.08.
Nagy pofon Füzesgyarmaton
2019-04-08
Az NB III. Keleti csoport 22. fordulójában Füzesgyarmaton léptünk pályára. A rangadón – mivel a tabella éllovasát fogadta a negyedik helyezett – a bajnokság legrosszabb játékát nyújtva szenvedtünk négygólos vereséget. A Gyöngyös elleni győztes kezdőcsapaton egy helyen változtatott a szakmai stáb, Kun László helyett Szabó Tamás kapott lehetőséget. Mindössze öt…
Kolláth Ferenc
Nyugodj békében, Ferike!
2019-04-08
Április 5-én, pénteken, életének 36. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolláth Ferenc, egykori kapusunk. Pályafutását az SZVSI-ben kezdte, majd alig 19 évesen már a Szolnoki MÁV FC NB II-es csapatának igazolt labdarúgója volt. A 197 centiméter magas hálóőr előbb Szajolban, majd Szentesen szerzett tapasztalatot a felnőttek között. 2004 nyarától 2009 teléig…
19.04.07.
Kemény csata vár ránk
2019-04-07
A bajnokságból a maival együtt még kilenc forduló van hátra. Az NB III. Keleti csoport 22. játéknapján Füzesgyarmatra látogatunk, mely együttes jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, hét ponttal gyűjtött eddig kevesebbet nálunk. A Békés megyei alakulat a 2017/2018-as szezonban került vissza 34 év után a magyar labdarúgás harmadik…
19.04.02.
Hátrányból fordítva a tabella élére
2019-04-02
Rendkívül fontos győzelmet aratottunk az NB III. 21. fordulójában. Vasárnap a Gyöngyös csapatát múlták felül fiaink, de az igazat megvallva nem indult számunkra biztatóan az összecsapás. Történt ugyanis, hogy a vendég gárda igen magabiztos játékkal kezdett a Tiszaligetben. Jobbára ők irányították a játékot és nagyobb százalékban birtokolták a labdát is.…
19.03.31.
Csak a győzelem
2019-03-31
Az NB III. Keleti csoport 21. fordulójában a Gyöngyös együttese látogat a Tiszaligeti Stadionba. Nem lehet más a célunk, mint az, hogy itthon tartsuk a három pontot. Ősszel idegenben magabiztos győzelmet arattunk, az akkor a tabella utolsó helyén álló Gyöngyös otthonában. Mivel a vártnál jóval gyengébben szerepelt a Heves megyei…