Hírek

19.05.28.
Zárjuk együtt a bajnokságot!
2019-05-28
Az NB III. Keleti csoport utolsó fordulójában vasárnap 17.30 órakor a Sajóbábony együttesét fogadjuk, melyre szeretettel meghívunk mindenkit. A találkozóra a belépés díjtalan!
19.05.27.
Már csak egy lépés a célig
2019-05-27
Az NB III. Keleti csoportjának utolsó előtti játéknapján a Tállya ellen Simon Attila duplájával idegenben szereztük meg a három pontot. Csábi József vezetőedző nem csak szerkezetében, hanem három helyen is megváltoztatta a DVTK II. elleni kezdőcsapatot. Ibrányban a sérüléséből felépült Nagy Olivér, az eltiltását letöltő Szabó Richárd és az ősszel…
ICS_1265
Akárhogy is, de győzni kell!
2019-05-26
Az NB III. Keleti csoport 29. játéknapján a Tállya vendégeként lépünk pályára. A Borsod megyei együttes hazai mérkőzéseit Ibrányban rendezi meg, így elvileg mindkét csapat idegenben szerepel. A papírforma alapján mi vagyunk az esélyesek, de mint tudjuk a labdarúgásban bármi megtörténhet. Nem is kell messzire tekinteni, elég a saját példánkból…
MLSZ
Időpontváltozás
2019-05-23
Sportszervezetünkkel a hétfői napon vette fel a kapcsolatot a Tállya KSE képviselője azzal kapcsolatban, hogy a bajnoki mérkőzésünk „emberibb” időpontban is megrendezésre kerülhet. Miután a Tállya csapata Ibrányban rendezi hazai mérkőzéseit eredetileg vasárnap 12.30 órakor kellett volna pályára lépnünk. Mivel azonban a megye I.-ben szereplő "főbérlő" már szombaton lejátssza bajnokiját,…
19.05.21.
Kiénekelték a sajtot a szánkból
2019-05-21
Tulajdonképpen már a célegyenesben tart az NB III-ban a „versenyfutás”. Minden pont megszerzése óriási jelentőséggel bír, éppen ezért nem kell teljesen elkedvetlenednünk, amikor azt látjuk, hogy vasárnap csak egy pontot szereztünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jobbára csapatunk akarata érvényesült a mérkőzésen, jól példázza ezt, hogy Simon Attila többször is gólhelyzetbe…
19.05.19.
Az esélyesség terhével
2019-05-19
Ha az éllovas fogadja a sereghajtót a bukmékereknél egyértelműen a hazai csapat az esélyes. Az NB III. Keleti csoport 28. fordulójában a mai napon ez történik, ugyan nem lesz egyszerű, de érvényre kell juttatni a papírformát a Cigánd ellen. Ellenfelünk a 2016/2017-es bajnokságban még az NB II-ben próbálta újoncként megállni…
19.05.14.
Pontszerzés Erzsébeten
2019-05-15
Vasárnap a rivális ESMTK otthonában léptünk pályára. Az előző mérkőzéshez képest két helyen is változtatott Csábi József a kezdőcsapaton. A sérüléséből felépült Tisza Kálmán és az eltiltását letöltő Papp Szilárd is a pályán volt amikor Ducsai József játékvezető sípszavára megkezdődött a mérkőzés. Nem sokáig maradt döntetlen az állás. A 4.…
ICS_9130
Tisztulhat a kép
2019-05-12
Az NB III. Keleti csoport 27. fordulójában az ESMTK otthonában lépünk pályára. Mai ellenfelünk közvetlen riválisunk – négy pont a hátránya velünk szemben – a tabella második helyét foglalja el. A bajnokság előtt a feljutás egyik esélyeseként említették a pesterzsébeti csapatot. Nem véletlenül, ugyanis a 2017/2018-ban a második helyen végeztek.…
19.05.08.
A végjátékban hullajtottunk pontokat
2019-05-08
Vasárnap a DVTK II. csapata ellen ismét bebizonyosodott, hogy a mérkőzés addig tart, még a játékvezető le nem fújja. A ráadás perceiben kaptunk egy gólt, melynek következtében pontosztozkodásra került sor. Talán a hűvösre váltott időjárás miatt, de tempósan kezdtek a csapatok. Az első percben a vendégek kapuja előtt csúszott hiba…
19.05.05.
Élni az eséllyel
2019-05-05
Célegyeneséhez érkezik a 2018-2019. évi NB III. Keleti csoportjának küzdelemsorozata. Öt forduló van még hátra a bajnokságból, s jelenleg négy pont az előnyünk a második helyezettel szemben. Ma a DVTK II. együttesét látjuk vendégül a Tiszaligeti Stadionban. Ellenfelünk keretét tehetséges fiatalok alkotják. A túlnyomórészt még tízes éveik végén járó labdarúgók…