2019. szeptember 17. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Pontosztozkodás

09.05.

Pontosztozkodás

A Merkantil Bank Liga NB II. hetedik fordulójában két, egyaránt három pontos csapat találkozott egymással a Tiszaligetben. Ellenfelünk az a Szeged-Csanád Grosics Akadémia volt, melyet legutóbb nyolc éve sikerült hazai pályán legyőznünk.

A szerdai Siófok elleni találkozót követően sorra betegedtek meg labdarúgóink. Rokszin Ádámon kívül Földi Marcell és Kovács Olivér sem tudta vállalni a játékot. A középpályán az idén először kezdett Berdó Péter, rajta kívül még a siófoki találkozón csereként pályára lépő Tóth Benjámin volt a pályán, amikor is Nagy Norbert játékvezető sípszavára útjára indult a labda. Az első kapura lövési kísérlet az ő nevéhez fűződik a 10. percben. A 24. percben Szabó Richárd becsúszása ütemet tévesztett, a labda helyett a „babát” találta el.  Sérülés nem történt, ám mivel ez a 16-osunkon belül történt, így a jogos 11-es nem maradt el. A büntetőt Germán Tamás magabiztosan értékesítette. A 38. percben már közel jártunk az egyenlítéshez, de a lehetőség kimaradt. Nem úgy a 41. percben, amikor is Berdó keveredett a szegedi kapu közelébe. Lövését hárította a kapus, de a kipattanóra érkezett Laczkó Milán közelről lőtte a hálóba.

A térfélcserét követően a 49. percben gólszerzőnk növelhette volna tovább góljai számát egy egyéni akció végén, ám a kapu mellé lőtt. A vendégek a 78. percben jártak legközelebb ahhoz, hogy ismét előnyt szerezzenek, de Varga beadását, Gajdos Zsolt 7 méterről, középről a kapu mellé csúsztatta. Mivel több gól már nem született a találkozón, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

– Nagyon hektikus héten vagyunk túl, ahol három mérkőzést játszottunk. Nagyon mélyről indultunk, de már a szerdai mérkőzés is jobb volt. Péntek és vasárnap között betegség miatt három ember is kidőlt, sőt egy órával a mérkőzés előtt még változtatnom kellett az összeállításon. Ennek ellenére szervezettek voltunk, egységesek voltunk. Ismét sikerült lépnünk egyet előre. Nyilván boldogabb lennék, ha győztesen hagytuk volna el a pályát, de azt kell, hogy mondjam minden egyes pontot meg kell becsülnünk. Még mindig nem az a pontszám jött ki a fokozatos előrelépésekből, amit szerettünk volna, de bizakodásra ad okot a Szeged elleni mérkőzés. – nyilatkozta Csábi József.

A hétvégén nem rendeznek bajnoki fordulót a válogatott szünet miatt. Legközelebb szeptember 15-én lépünk pályára, amikor is a WKW ETO FC Győr együttesét fogadjuk a Tiszaligetben.

Élő közvetítés