Nagy pofon Füzesgyarmaton
Az NB III. Keleti csoport 22. fordulójában Füzesgyarmaton léptünk pályára. A rangadón – mivel a tabella éllovasát fogadta a negyedik helyezett – a bajnokság…
TovábbAz NB III. Keleti csoport 22. fordulójában Füzesgyarmaton léptünk pályára. A rangadón – mivel a tabella éllovasát fogadta a negyedik helyezett – a bajnokság…
TovábbÁprilis 5-én, pénteken, életének 36. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolláth Ferenc, egykori kapusunk. Pályafutását az SZVSI-ben kezdte, majd alig 19 évesen már a Szolnoki…
TovábbRendkívül fontos győzelmet aratottunk az NB III. 21. fordulójában. Vasárnap a Gyöngyös csapatát múlták felül fiaink, de az igazat megvallva nem indult számunkra biztatóan…
TovábbSzombaton a Sényő vendégeként léptünk pályára. A találkozót fordított előjelekkel várták az érdekeltek, még mi két győztes mérkőzés után a tabella éléről vártuk a…
TovábbTavaszi hazai második mérkőzésünkön a Nyírbátor együttesét fogadtuk. Mivel két héttel korábban a Putnok – elsőként a bajnokságban – három ponttal távozott a Tiszaligetből,…
TovábbAz első és másodosztályú pontvadászat már egy hónapja zajlik, ám eljött a folytatás az NB III-ban is. A tavaszi időjárásban, nagy reményekkel vártuk az…
TovábbTöbb mint három hónap után folytatódik az NB III. Keleti csoportjának küzdelemsorozata. Legutóbb november 25-én mérkőztünk bajnoki pontokért. Akkor Salgótarjánban szereztünk győzelmet, mely azt…
TovábbSzombaton játszotta csapatunk az utolsó felkészülési mérkőzését a tavaszi rajt előtt. A főpróbára napsütéses, de szeles időben került sor. Az időjárásnak –meg annak, hogy…
TovábbA múlt héten megyei első osztályú ellenfelekkel mérkőztünk meg. Szerdán a Heves megyei FC Hatvan vendégei voltunk. A kék-sárga alakulat jelentős pontelőnnyel vezeti a…
TovábbSűrű, edzésekkel és mérkőzésekkel teli héten van túl csapatunk. A felkészülés félidejénél tartunk, ugyanis három héttel ezelőtt kezdték labdarúgóink az igazi munkát, és három…
Tovább