2019. augusztus 24. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Pontszerzés Erzsébeten

19.05.14.

Pontszerzés Erzsébeten

Vasárnap a rivális ESMTK otthonában léptünk pályára. Az előző mérkőzéshez képest két helyen is változtatott Csábi József a kezdőcsapaton. A sérüléséből felépült Tisza Kálmán és az eltiltását letöltő Papp Szilárd is a pályán volt amikor Ducsai József játékvezető sípszavára megkezdődött a mérkőzés.

Nem sokáig maradt döntetlen az állás. A 4. percben a hazaiak védője Markovics késlekedett a felszabadítással, Földi Marcell megszerezte a labdát a 16-oson belül, az ESMTK labdarúgója pedig – nincs rá jobb szó – felrúgta. A jogosan megítélt büntetőt Simon Attila magabiztosan értékesítette. A vezetésünk minket „fogott” meg. Veszélyesek voltak az erzsébeti pontrúgások, melyek közül egyet a 15. percben aztán gólra is váltottak. Jobb oldali szöglet után Horváth Levente lőtt a kapunkba. Ezt követően is megmaradt a jó iram, mely addig is jellemezte a találkozót. Mind a két oldalon adódott lehetőség a gólszerzésre, a 32. percben rezdült is az ESMTK hálója. Egy mintaszerűen felépített akció végén Földi 22 méteres lövését Bonica oldalra tenyerelte, ahol érkezett Laczkó Milán és 7 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot. Mivel a szünetig már nem változott az eredmény, így előnnyel mehettünk be az öltözőbe.

A térfélcserét követően fokozódtak az izgalmak a rangadón. A 47. percben Bartha cselezett a 16-osunkon belül, majd az 5-ös sarkán álló Tisza kezére lőtte a labdát. A játékvezető nem habozott, a büntető pontra mutatott. A 11-est Kovács Dániel végezte el, ám kapusunk, Molnár-Farkas Tamás „elkapta” az irányt, s hárított. Az 54. percben a leshatárról kilépő Horváth az ötös oldalvonalánál átemelte a labdát a kifutó Molnár-Farkas fölött, a hálóba tartó játékszert Papp kivágta a gólvonal előtt, mely nem jutott messzire. A hosszú oldalon érkező Bartha levette a labdát, majd két játékosunkat becsapva a bal felső sarokba bombázott.  A 62. percben jártunk ahhoz a legközelebb, hogy harmadjára is megszerezzük a vezetést a találkozón. Annus perdített Szabó Richárd elé, ám bal oldali védőnk 16 méteres lövése, ha nem is sokkal, de célt tévesztett. Az ESMTK a 81. percben a kapufát találta el, még a mi meccslabdánkat Bonica hárította egy kontratámadás végén, így maradt a 2-2-es végeredmény.

A pontosztozkodással a Jászberény járt a legjobban – miután legyőzte a DVTK II. csapatát. Ezzel meg is előzte az ESMTK-t a táblázaton, azaz feljött a második helyre. Azt nem mondhatjuk, hogy mi rosszul jártunk, hiszen így is három pont az előnyünk a megyei riválissal szemben. A bajnokságból még három forduló van hátra, továbbra is kezünkben, pontosabban lábunkban a sorsunk.

Élő közvetítés