2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Már csak egy lépés a célig

19.05.27.

Már csak egy lépés a célig

Az NB III. Keleti csoportjának utolsó előtti játéknapján a Tállya ellen Simon Attila duplájával idegenben szereztük meg a három pontot.

Csábi József vezetőedző nem csak szerkezetében, hanem három helyen is megváltoztatta a DVTK II. elleni kezdőcsapatot. Ibrányban a sérüléséből felépült Nagy Olivér, az eltiltását letöltő Szabó Richárd és az ősszel Tállya ellen gólt szerző Kun László is a pályán volt, amikor Veizer Roland sípszavára, útjára indult a játékszert. Jól kezdtük a mérkőzést, igyekeztünk nyomás alá helyezni vendéglátónkat, az első negyed órában többször is veszélyes jelentek alakultak ki a kapujuk előtt. A 18. percben Annus beadását Kun lőtte a kapura, sajnos a kapufát találta el. A 23. percben ismét csak a kapufa mentette meg a Tállyát a góltól. A 25. percben akadt először dolga hálóőrünknek, ám Molnár-Farkas Tamás remekül együtt élt a játékkal, s kapujából kifutva tisztázott Mihálszki elől. A játékrész vége felé még Nagy Olivér és Kun László próbálkozott lövéssel, előbbiét védte Tarr, utóbbié pedig fölé szállt.

A szünetben cseréltünk, Annus helyére Szabó Tamás érkezett, sőt ismét szerkezetet váltottunk. No nem feltétlenül csak az előbbieknek, ám tény valamivel öt perc alatt „lerendeztük” a három pont sorsát. A 49. percben Tóth Benjámin támadta le a saját térfelének közepén a tállyai védőt, akitől el is vette labdát. Meglódult a kapu felé, ám Paranai a tizenhatos vonalán buktatta, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 11-est Simon Attila a kapu bal oldalába vágta, igaz Tarr érezte az irányt. Három perccel később Tisza ívelt a hazai tizenhatoson belülre, ahol is Papp Szilárd elől Németh Dénes kézzel ütötte el a labdát. Veizer Roland játékvezető ezúttal is jogosan ítélt 11-est. Simon Attila állt ismét a labda mögé, s ezúttal sem hibázott. Ezzel támadónk idénybeli 25-ik gólját szerezte. A kétgólos hátrányban kitámadott a hazai csapat, ám a 61.percben Simon lábában maradt az újabb gól. A játékrész közepén előbb Papp tisztázott a kapunk előtt, majd Mihálszki fejelhetett üresen 8 méterről a kapunkra – szerencsére fölé. Ezen a két helyzeten kívül nem igazán volt gólszerzési lehetősége a borsodi csapatnak, sőt a 90. percben a csereként beállt Kotula Máté szerezhetett volna újabb gólt, ám nem csak a kifutó kapus, hanem a kapu fölé is emelt, így kétgólos sikerünkkel ért véget a találkozó.

Bevallva bevallatlanul fél szemmel Jászberényre is figyeltünk, hiszen ott az ESMTK vendégeskedett. A rangadót végül is 3-0-ra megyei riválisunk nyerte, így a fővárosi alakulat már „elszállt” a bajnoki címért folytatott versenyben. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, amennyiben mi hazai pályán legyőzzük a már kiesett Sajóbábony együttesét – a Sényő-Jászberény mérkőzés eredményétől függetlenül – az első helyen zárjuk a 2018-2019. évi pontvadászatot.

Élő közvetítés