2024. április 20. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megnyertük a megyei csapatok csatáját

19.04.30.

Megnyertük a megyei csapatok csatáját

Az NB III. Keleti csoportjának 25. játéknapján a Jászberényben léptünk pályára. Igazán rossz vendégeknek bizonyultunk, ugyanis három ponttal tértünk haza a Jászság fővárosából.

Mindössze egy helyen – a jobbhátvéd posztján – változott meg a DEAC elleni győztes kezdőcsapatunk. Nagy Olivér sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, helyét Karacs Roland foglalta el a védelemben. A vendéglátóink kezdték a találkozót, s ha nem is nagy rohamokkal, minden esetre igyekeztek nyomást gyakorolni. Az első valamire való lehetőséget is a kapunk előtt jegyezhettük fel, ekkor Albert Ádám szabadrúgását Simon Attila fejelte ki az ötös sarkáról. A 17. percben Tóth Benjámin beadása után Laczkó Milán fejelt a kapu mellé. A 21. percben Karacsról fordult le Albert, majd védőn becsúszva igyekezett szerelni, a játékvezető úgy látta, hogy szabálytalanul. Mivel az eset a 16-oson belül történt, 11-eshez jutott a Jászberény. A büntetőt Hevesi-Tóth magabiztosan a bal alsó sarokba gurította. A mieink hevesen reklamálták, hogy a rúgás előtt már két berényi játékos is beszaladt a büntetőterületen belülre, ám a játékvezető nem rúgatta újra, így vezetést szerzett a hazai csapat. Két perccel később Ilkovics fejelhetett üresen az ötösünk vonaláról – szerencsére fölé. A 26. percben Tóth Benjámin a hazai térfél közepéről, az oldalvonal közeléből végezhetett el szabadrúgást. A kapu elé tekert labdába Hevesi-Tóth csúsztatott bele méghozzá oly módon, hogy a játékszer a saját kapujukba landolt. Ha öngóllal is, de sikerült egyenlítenünk. Egyre többet birtokoltuk a labdát, de az eredmény már a szünetig nem változott, így döntetlennel vonulhattak be az öltözőbe a csapatok.

A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe. Mi próbáltunk játszani, még ellenfelünk várta a kínálkozó alkalmat arra, hogy ebbe belehibázzunk, s abból akciókat vezethessen. Az 57. percben ismét egy beadás után adódott a hazaiak előtt gólszerzési lehetőség, ám Albert fejesét Molnár-Farkas a léc fölé tolta. A 75. percben pedig megszereztük a vezetést. A csereként beállt Kun László végezhetett el szabadrúgást a jobb oldalvonal és az alapvonal találkozásának közeléből. A labda magasan átszállt a hosszú oldalra, ahonnan Simon középre lőtt. A kapu előtti kavarodásban Szabó Richárd perdítését még hárította Miski, a kipattanó ismét játékosunk elé került, aki másodjára már nem hibázott és közelről lőtt a hálóba. Izgalmasra sikerült a hátralévő idő, ugyanis a hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, ám törekvéseiket nem koronázta siker. A találkozó 89. percében Papp Szilárd megkapta második sárga lapját is, így tíz emberrel fejeztük be a rangadót.

Az inkább nagy taktikai csatát, mintsem látványos futballt hozó mérkőzésen mi gyűjtöttük be a győzelemért járó három pontot. Ezzel a sikerrel tovább erősítettük első helyünket a tabellán, miután az ESMTK is kikapott soros ellenfelétől. Öt fordulóval a bajnokság vége előtt egyaránt négy pont az előnyünk a második (Jászberény) és a harmadik (ESMTK) helyezett csapatok előtt.

Élő közvetítés