BAJNOKCSAPAT!!!
Nem kisebb volt a tét az NB III. Keleti csoport 30. fordulójában csapatunk számára, mint az, hogy megőrzi-e első helyét, s ezzel kivívja a…
TovábbNem kisebb volt a tét az NB III. Keleti csoport 30. fordulójában csapatunk számára, mint az, hogy megőrzi-e első helyét, s ezzel kivívja a…
TovábbAz NB III. Keleti csoport utolsó fordulójában vasárnap 17.30 órakor a Sajóbábony együttesét fogadjuk, melyre szeretettel meghívunk mindenkit. A találkozóra a belépés díjtalan!
TovábbAz NB III. Keleti csoportjának utolsó előtti játéknapján a Tállya ellen Simon Attila duplájával idegenben szereztük meg a három pontot. Csábi József vezetőedző nem…
TovábbSportszervezetünkkel a hétfői napon vette fel a kapcsolatot a Tállya KSE képviselője azzal kapcsolatban, hogy a bajnoki mérkőzésünk „emberibb” időpontban is megrendezésre kerülhet. Miután…
TovábbTulajdonképpen már a célegyenesben tart az NB III-ban a „versenyfutás”. Minden pont megszerzése óriási jelentőséggel bír, éppen ezért nem kell teljesen elkedvetlenednünk, amikor azt…
TovábbVasárnap a rivális ESMTK otthonában léptünk pályára. Az előző mérkőzéshez képest két helyen is változtatott Csábi József a kezdőcsapaton. A sérüléséből felépült Tisza Kálmán…
TovábbVasárnap a DVTK II. csapata ellen ismét bebizonyosodott, hogy a mérkőzés addig tart, még a játékvezető le nem fújja. A ráadás perceiben kaptunk egy…
TovábbAz NB III. Keleti csoportjának 25. játéknapján a Jászberényben léptünk pályára. Igazán rossz vendégeknek bizonyultunk, ugyanis három ponttal tértünk haza a Jászság fővárosából. Mindössze…
TovábbVasárnap a DEAC vendégeként léptünk pályára. Egy már megnyert mérkőzés izgalmas végjátékot hozott, azonban azt ellenfelünk edzője is elismerte, egy góllal mindenképpen jobbak voltunk….
Tovább