2019. október 14. ( hétfő )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Győri siker a Tiszaligetben

09.17.

Győri siker a Tiszaligetben

A Merkantil Bank Liga NB II. nyolcadik fordulójában a feljutásra pályázó WKW ETO FC Győr látogatott a Tiszaligeti Stadionba. A válogatott program miatti szünetben két labdarúgó is csatlakozott a csapathoz. Tamás László Hunor (31 éves) belsővédőként a Szombathelyi Haladásból, még Szabó Péter (27 éves) középpályásként a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától szerződött hozzánk. Mindketten kezdőként is kaptak lehetőséget a vasárnapi mérkőzésen Csábi József vezetőedzőtől.

Sajnos ismét rosszul indítottunk mérkőzést. Már a második percben vezetést szerzett a vendégcsapat. Tamás kapott egy labdát a 16-osunk vonalánál, késlekedett a felszabadítással, s a zöld-fehérek játékosa, Szánthó Regő megszerezte azt. A játékszer Andrichoz került, aki Szimcso elé passzolt, majd a győri játékos az ötös sarkáról Molnár-Farkas Tamás mellett a hosszú sarokba lőtt. A 13. percben megduplázhatta volna előnyét a Győr, ám Andric lövését védte kapusunk, még a kipattanót Vashkeba fölé lőtte. A 14. percben Laczkó szerzett labdát a vendégek térfelének közepén, majd cselezte be magát a 16-oson belülre, lövését azonban blokkolták a védők. A 21. percben ismét Laczkó próbálkozott, ám a lövése nem okozott gondot Horvát Tamás kapusnak. A 34. percben Szabó Péter, Simon volt a labda útja. Támadónk a 16-oson belül lövésre készítette le Laczkónak, ám a győri védőkben ezúttal is elakadt a labda.

A térfélcserét követően majdnem gólt kaptunk. A 47. percben mi végezhettünk el szabadrúgást a vendégek térfeléről, amiből a győri kontra végén Vashkeba lövését védte hálóőrünk. Az 50. percben Csirmaz Rokszint indítja, középpályásunk alapvonal közeléből középre ad, ám Simon elől szögletre tisztáznak. A 69. percben – pedig be kell vallani ritkán látható nagy góllal – tovább növelték előnyüket a vendégek. Andric Nemanja 17 méterről a balösszekötőből kilőtte a hosszú felső sarkot.  Ez a találat – bár még húsz perc volt hátra – eldöntötte a három pont sorsát. A szépítő találat megszerzéséhez a ráadás utolsó pillanatában, azaz 93. percben jártunk legközelebb. Szabó Péter szöglete középen az ötösön álló Horgosi Donátot találta el, aki éppen csak kapu felé tudta továbbítani a játékszert.

– Szakmailag egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, ugyanis a második percben gólt kaptunk. Ráadásul olyan szituációból, amiből felkészültünk. Tudtuk, hogy a Győr letámad, ennek ellenére belehibáztunk. Azt kell, hogy mondjam, teljesen pariban voltunk egy bajnokesélyes csapattal. Annyival voltak ők jobbak, hogy azt a hibát nem követték el, a pályának azon a területén, amit nem szabad. – nyilatkozta Csábi József.

A Győr a megszerzett három pontjával a tabella élére állt, még mi a 19. helyre csúsztunk vissza. Sok idő nincs keseregni, szerdán itt az újabb feladat – Csákvárról kell „pontosan” hazatérni.

Élő közvetítés