Beharangozó

CSI_8050j

Mikor, ha most nem!

Alaposan átalakult mai ellenfelünk kerete a nyáron, hiszen kilenc játékos érkezett, még heten távoztak. A szakmai stábban is történt változás, Klausz László helyett Supka…

Tovább
ICS_0439

Következik: Soroksár

Felesleges már keseregni a múlt héten elhullajtott pontok után, amikor is a 91. percben – 11-esből – kapott gól azt jelentette, hogy döntetlent értünk…

Tovább
Ics_7270

Kezdődik!

Június 4-én Soroksáron győzelemmel fejeztük be az előző szezont, ma este azonban már 2017-2018. évi Merkantil Bank Liga NB II rajtol. A nyitófordulóban hazai…

Tovább
42

Célegyenesben

A Merkantil Bank Liga NB II 2016/2017-es évadjából három forduló van még hátra. A feljutást érő második helyért még három csapat (Kisvárda, Balmazújváros, Soroksár)…

Tovább
IMG_8964

A győzelem igényével

Ha van csapat, melynek mi számítunk a mumusának akkor az a Cegléd. A magyarfutball.hu oldalon elérhető statisztika szerint 1969. október 5-én aratott utoljára felettünk…

Tovább
ICS_2326

Talán most sikerül

Közel öt évvel ezelőtt, 2012. szeptember 9-én sikerült utoljára legyőznünk a Szeged 2011 – akkor még Grosics Akadémia nélkül – együttesét. Azóta hat bajnoki…

Tovább