2018-11-13
Cikk
Vasárnap lejátszotta utolsó hazai mérkőzését ebben a naptári évben csapatunk. A Tállya ellen győzelemmel búcsúzott a gárda a szurkolóktól, nagyon fontos győzelemmel. Bár minden eddigi – és remélhetőleg az ezt…
2018-11-11
Beharangozó
Az NB III. Keleti csoport 14. fordulójában a Tállya KSE együttesét fogadjuk. Ebben a naptári évben ez lesz az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünk. Mai vendégeink a 2015/2016-os szezon óta tagjai…
2018-11-04
Beharangozó
Két bajnoki és egy kupamérkőzést játszottunk eddig mai vendéglátónkkal, a Cigánd csapatával. Mindhárom találkozó döntetlennel végződött, igaz tavaly a Magyar Kupában 11-esekkel a borsodi együttes jutott tovább. A Cigánd SE…
2018-10-30
Cikk
Az NB III. Keleti csoport 12. fordulója előtt két hely különbség és két pont volt az előnyünk a vasárnapi vendégünk, az ESMTK együttesével szemben. Mivel az első helyezett fogadta a…