2019-02-22
Cikk
A múlt héten megyei első osztályú ellenfelekkel mérkőztünk meg. Szerdán a Heves megyei FC Hatvan vendégei voltunk. A kék-sárga alakulat jelentős pontelőnnyel vezeti a bajnokságát, s egykori edzőnk Simon Antal…
2019-02-10
Cikk
Sűrű, edzésekkel és mérkőzésekkel teli héten van túl csapatunk. A felkészülés félidejénél tartunk, ugyanis három héttel ezelőtt kezdték labdarúgóink az igazi munkát, és három hét múlva már bajnoki pontokért folyik…
2019-02-03
Cikk
Első felkészülési mérkőzését játszotta tegnap együttesünk. A Tiszaligeti Stadion műfüves pályáján a megye I. osztályú Tiszafüred együttesét fogadtuk. Vezetőedzőnk, Tóth Tibor a keret valamennyi labdarúgójának igyekezett játéklehetőséget biztosítani, ezért jószerivel…
2019-01-27
Interjú
Mint hogy az iskolában is közeledik a félév zárása, így mi is számot vetettünk magunkban, hogy miként sikerült az eltervezett feladatokat, kitűzött célokat megvalósítani. A szezon felét teljesítve már látható,…