2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Hátrányból fordítva a tabella élére

19.04.02.

Hátrányból fordítva a tabella élére

Rendkívül fontos győzelmet aratottunk az NB III. 21. fordulójában. Vasárnap a Gyöngyös csapatát múlták felül fiaink, de az igazat megvallva nem indult számunkra biztatóan az összecsapás.

Történt ugyanis, hogy a vendég gárda igen magabiztos játékkal kezdett a Tiszaligetben. Jobbára ők irányították a játékot és nagyobb százalékban birtokolták a labdát is. Csapatunk egy-egy támadást leszámítva nem igazán kapta el a mérkőzés menetét. Ennek eredményeként jött is a vendégtalálat. Szép kontrát vittek végig, aminél még Molnár-Farkas védeni tudott először, de a kipattanóra Forgács Péter érkezett és nem hibázta el a kínálkozó lehetőséget. A gólt követően azonban egyre másra jöttek a szolnoki lehetőségek. Simon Attila kétszer is közel állt a gólszerzéshez, de sem ő sem Annus nem tudott túljárni Halasi kapus eszén. A 33. perc nagy izgalmakat hozott, ugyanis előbb majdnem gólt ajándékoztunk a vendégeknek, majd az ellen támadás végén Szabó Richárd lőtt kapura, ha kevéssel ugyan, de célt tévesztett. A következő percekben a pontrúgásoké volt a főszerep. A 42. percben Kun szögletét Csornij kifejelte, majd a másik oldalon Nagy Olivér előbb benntartotta a labdát, majd egy testcsellel becsapta őrzőjét és bő 25 méterről, oldalról kapura tekerte a játékszert, melyre két vendégvédő és Tisza Kálmán érkezett, ám egyikük sem ért bele, így az a hosszú kapufa mellett jutott a hálóba. És ha egy üzlet beindul… A 44. percben már nálunk volt az előny, miután Karacs hosszú indítását Annus az alapvonal előtt megszelídítette, majd átívelte a hosszú oldalra, ahol érkezett Simon Attila és megszerezte szezonbéli 19. gólját, ami később kiderült a végeredményt is jelentette.

A második félidőt kettős cserével kezdték a vendégek, de nagyon nem lendített a játékukon. Alig lehetett feljegyezni gyöngyösi lehetőséget. Fiaink több alkalommal is tetszetős támadást építettek föl, de vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy Halasi őrizte meg az eredményt.

Mindent összevetve, bár az első fél órában ránk ijesztett a Gyöngyös, összességében megérdemelt győzelmet aratott csapatunk. A forduló meglepetésének is köszönhetően (ESMTK- Nyírbátor 0-1) ismét a tabella első helyére kerültünk.

Élő közvetítés