Cikk

07.22

Kétgólos vereség Gyulán

Szombaton a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ideiglenes otthonában léptünk pályára. A tervek szerint a szintén az idén a Merkantil Bank Liga NB II.-be visszakerült csapat…

Tovább
07.19.

Pályavilágítás avatón jártunk

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban szereplő Törökszentmiklósi FC edzőpályáján elkészült a világítás, melynek átadására hívták meg csapatunkat. A házigazdák tavaly a második helyen zárták…

Tovább
07.18.

Helytálltunk

Nemzetközi felkészülési mérkőzést játszott tegnap csapatunk. Az izraeli első osztályban szereplő – 2012-ben bajnoki címet nyert – Kiryat Shmona volt az ellenfelünk, mely az…

Tovább
07.15.

Alakul a keret

Több szurkolónk is várta már az információkat a játékoskeretben történt változásokról. Kezdjük a távozókkal, akikkel a szerződésük lejárta után nem kötöttünk újat. Karacs Roland,…

Tovább
07.13.

Győzelemmel zártuk a hetet

Második felkészülési mérkőzését játszotta csapatunk a héten. Ma az NB III-as, FC Dabas együttesét fogadtuk. A 13. percben szereztük meg a vezetést, Földi Marcell…

Tovább
07.11.

Kétgólos győzelem Hatvanban

Szerda este a szintén osztályt váltó – az NB III-ba feljutó FC Hatvan – vendégeként léptünk pályára. Nem lehet azt mondani, hogy csapatunk rápihent…

Tovább
07.06

Döntetlen a beugróval

Tegnap kicsivel 12 óra után érkezett a telefonhívás Balmazújvárosból, miszerint lemondják a mai találkozónkat. Nem maradtunk azonban ellenfél nélkül, az NB III. Közép csoportjában…

Tovább
MLSZ

Hazai pályán, a Vác ellen kezdünk

Tegnap délután kaptuk meg a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatóságától a Merkantil Bank Liga NB II. 2019-2020. évi sorsolását. Az első játéknapon – augusztus 4-én,…

Tovább