2024. április 18. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Január 6-án kezdjük a felkészülést

12.18.

Január 6-án kezdjük a felkészülést

Vasárnap lejátszottuk az idei utolsó bajnoki mérkőzésünket, mellyel a csapat tagjai számára véget ért a munka, legközelebb január 6-án délután tart edzést Csábi József. A felkészülési időszak nem lesz túl hosszú, hiszen az ötödik hét végén – február 9-én – már újra bajnoki pontokért léphetünk pályára. Addig sem maradunk mérkőzések nélkül, ugyanis a téli időszakra összesen nyolc találkozó van betervezve. Az NB II-es ellenfelek (Soroksár, Vác, Békéscsaba) mellett megmérkőzünk az NB III. Nyugati csoport első (Érd) és második helyezettjével (III. Kerületi TVE), valamint két megyei csapattal (Törökszentmiklós, Tiszafüred) is. Egy nemzetközi találkozó is szerepel a programban, a szlovák másodosztályban jelenleg kilencedik helyén álló FC Kosice lesz az ellenfelünk. 2020-ban az eddig ismert mérkőzéseink táblázatba foglalva a https://szolnokimavfc.hu/menetrend/ oldalon érhető el.

Élő közvetítés