2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Döntetlen a Vác ellen

12.08._2

Döntetlen a Vác ellen

Az első félidőben nem voltunk elég „élesek”, s ezt a hazaiak a 44. percben szerzett góllal büntették meg. A térfélcserét követően harcosabban léptünk pályára, s ennek elég hamar meg is lett az eredménye, hiszen a 46. percben Tisza Kálmán góljával egyenlítettünk. A 76. percben emberelőnybe kerültünk, miután Bonivárt Erik megkapta második sárga lapját. A szabadrúgást követően ismét csapatkapitányunk volt eredményes, így már a vezetést is megszereztük. Az előnyeinket azonban nem sikerült megtartanunk, ugyanis a 92. percben Papp Szilárd utolsó emberként szabálytalankodott, s mehetett hamarabb zuhanyozni. A szabadrúgás itt is gólt eredményezett, Katona Mátyás találata után pedig már csak a középkezdésre volt idő.

Élő közvetítés