2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

A Siófok érkezik a Tiszaligetbe

08.23.

A Siófok érkezik a Tiszaligetbe

A Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában a BFC Siófok lesz a vendégünk, mely együttes négy forduló alatt négy pontot gyűjtött.

A télen merészebb célokat szövögettek a Balaton partján, azonban a koronavírus miatt felfüggesztett bajnokságban végül az ötödik helyen zártak. A klub az elsők között jelezte a labdarúgóinak, munkatársainak, hogy a járvány miatt radikális bércsökkentést hajtanak végre. Június végén hivatalos közleményben tudatták, hogy György Tamás többségi tulajdonos a tulajdonrészét Nemes Ferenc kisebbségi tulajdonosnak értékesítette, azonban előbbi főszponzorként továbbra is támogatja a klubot. A nyári átigazolási időszakban az előbbiek miatt nagy volt a fluktuáció a játékoskeretben, tizennégyen távoztak és tizenketten érkeztek. Gál István tanítványai két vereséggel kezdték az új bajnokságot, az első találkozón ráadásul hazai pályán szenvedtek 5-1-es vereséget a Haladástól. A harmadik fordulóban a bajnokság favoritjával, a DVSC-vel 1-1-es döntetlent játszottak otthon, majd a legutóbbi játéknapon megszerezték első győzelmüket a DEAC ellen.

Szép sorozatunk szakadt meg múlt vasárnap Debrecenben. A DVSC otthonában elszenvedett vereség az első volt a 2020-as naptári évben. Kilenc bajnoki után találtunk legyőzőre. Fontos találkozó előtt állunk, ugyanis bizonyítani szeretnénk szurkolóinknak és magunknak is, hogy továbbra is eredményesek tudunk lenni és nem okozott különösebb törést, hogy a hétvégén pont nélkül maradtunk. Tóth Benjámin és Vólent Roland játékára biztosan nem számíthat a szakmai stáb, mindketten sérülés miatt maradnak távol. A DVSC elleni találkozón a hazaiak kapusával összeütköző, ettől megsérülő Novák Csanád játéka is kérdéses.

A magyarfutball.hu statisztikája szerint a tizenhetedik egymás elleni másodosztályú bajnokink következik. Az egymás elleni mérlegünkön jó lenne javítani, hiszen nyolc Siófoki győzelem és négy döntetlen mellett, csak négyszer sikerült győztesen elhagynunk a játékteret ellenük.

A mérkőzés 19.00 órakor kezdődik, a játékvezető Ducsai József lesz.

Élő közvetítés