2020. szeptember 30. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Háromgólos vereség a DVSC-től

08.17.

Háromgólos vereség a DVSC-től

Kilenc mérkőzés után, először szenvedett vereséget csapatunk bajnoki mérkőzésen a 2020-as naptári évben. Az élvonaltól nyáron búcsúzó DVSC otthonában hagytuk el vesztesen a játékteret.

A találkozót a hazaiak kezdték, és már a az első perc végén Molnár-Farkas Tamásnak kellett vetődve hárítania Bárány Donát 16 méteres lövését. Ez a jelenet is hűen tükrözte a Loki szándékát, minél hamarabb megszerezni a vezetést. A 7. percben ismét Bárány előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, azonban a bal oldali beadásra kissé alászaladt, így a kapu fölé fejelt. Két perccel később egy hazai szöglet után Tisza fejelte ki a labdát a gólvonalról. A 16. percben góllá érett a hazaiak fölénye. Kinyik a tizenhatos jobb oldali sarkáról középre lőtt labdáját beadását Sós fejelte a hálóba. Továbbra is a piros-fehérek voltak kezdeményezőbbek, azonban az utolsó passzaikba hiba csúszott. A 36. percben aztán a mi részünkről is feljegyezhettünk egy helyzetet. Csirmaz beadása után végül Rokszin elé került a labda, játékosunk 14 méterről leadott lövését Zöldesi szögletre ütötte. A 37. percben a hazaiak hálóőrének ismét akadt dolga, ezúttal Kovács Olivér szabadrúgása után bokszolta a labdát a keresztléc fölé. A 42. percben Csirmaz ívelt előre egy labdát melyre Novák és a kapujából kifutó Zöldesi rajtolt. A támadónk és a kapus ütközéséből előbbi került ki „vesztesen” két szempontból is. Egyrészt azért mert Zöldesi elöklözte a labdát, másrészt pedig azért, mert a kontakt után a gólfelelősünket le kellett cserélni. Ráadásul már a labda elrúgásának pillanatában les volt…

A térfélcsere után nem kellett sokat várni a DVSC második góljára. Az 53. percben Bényei iramodott meg a térfelünkön, majd Bárányhoz passzolt. A hazaiak támadója pedig egy csel után, tizenhét méterről, középről a bal alsó sarokba lőtt. A 61. percben Kotula került lövőhelyzetbe, azonban a 16-os sarkáról fölé tekert. A 74. percben Sósról feledkeztek meg védőink, aki hosszú labdavezetés után végül 12 méterről a kapu mellé lőtt. A 90. percben egy középső zónában labdavesztésünket váltották gólra a hazaiak. Sós találatával alakult ki a 3-0-s végeredmény.

Megszakadt tehát sorozatunk, azonban el kell ismerni egy jobb képesség csapattól szenvedtünk vereséget. A DVSC bizonyította, a bajnokság egyik favoritja.

Élő közvetítés