2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Riválissal mérkőzünk

04.24.

Riválissal mérkőzünk

Ahogy fogynak a mérkőzések, úgy élesedik a harc. A Merkantil Bank Liga NB II. 34. fordulójában a közvetlen ellenlábasunkkal, a tabella utolsó helyén álló, ugyanannyi ponttal rendelkező III. Kerületi TVE együttesét fogadjuk ma a Tiszaligeti Stadionban.

A fővárosi csapat hosszú idő után lett tavaly ismét másodosztályú. Az 1999–2000. évi pontvadászatot az NB I. (akkor a másodosztályt így hívták és PNB volt az első osztály neve) 10. helyén zárták, azonban a következő két bajnokságban nem indított felnőtt csapatot, majd a 2002-2003-as sportszezonban az ötödosztályból indulva, kerültek fel az NB III. Nyugati csoportját megnyerve a másodosztályba. Nem kezdték igazán jól a bajnokságot a sikerkovács Kemenes Szabolcs irányításával a kék-fehérek, azonban az ősz végére „kiegyenesedtek” és 20 ponttal a 15. helyen tölthették a téli szünetet. Az idei első kilenc mérkőzésükből tizenegy pontot gyűjtöttek – mindössze kétszer kaptak ki (!) – azóta azonban zsinórban öt vereséget gyűjtöttek be. A múlt héten edzőváltás is történt mai ellenfelünknél, Kemenes Szabolcsot az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila váltotta. Az új tréner első mérkőzésén, hazai pályán sokáig vezettek a feljutásért hajtó Kecskemét ellen, végül pont nélkül maradtak.

A keretükben sok rutinos, élvonalat megjárt játékos található: Egerszegi Tamás, Fejes András, Kulcsár Dávid, Rajczi Péter, Szalai Vilmos. A szolnoki szurkolóknak viszont a legismertebb Remili Mohamed. „Moha” százharminckilenc alkalommal lépett pályára szolnoki mezben bajnoki mérkőzésen, melyeken huszonkilencszer volt eredményes.

Ami csapatunkat illeti, két győzelem után – Nyíregyháza és Békéscsaba – nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. Öt fordulóval a vége előtt négy pont a hátrányunk a bennmaradást jelentő 17. helyezett Csákvárral és mindössze öt az őket megelőző Dorog és Békéscsabával szemben. Győzelmünkkel – valamint a forduló többi eredményének számunkra szerencsés alakulása esetén – akár egy pontra is felzárkózhatunk a riválisainkhoz.

Eltiltás miatt senki nem fog hiányozni, Lakatos Csaba, Papp Szilárd és Pelles Patrik kivételével a keret többi tagja is a szakmai stáb rendelkezésére áll.

Ez lesz a két csapat nyolcadik egymás elleni bajnoki mérkőzése. Az eddigi hét találkozó mérlege: három Kerületi győzelem, három döntetlen és egy szolnoki siker. A terveink szerint ez utóbbi számát holnap megduplázzuk.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Nagy Norbert lesz.

Élő közvetítés