2024. március 4. ( hétfő )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Remek helyzetkihasználás

01.28.

Remek helyzetkihasználás

Szombaton lejátszotta csapatunk a második felkészülési mérkőzését. Ezúttal a vármegyei I. osztályban második helyén álló Törökszentmiklós volt az ellenfelünk. A találkozót magabiztosan, hétgólos különbséggel nyertük meg.

Szerda után szombaton is pályára lépett csapatunk, és akárcsak a hétközben úgy ezúttal is félidőztek a keret tagjai. Az első játékrészben már eldőlt a találkozó sorsa, köszönhetően annak, hogy jó százalékban használtuk ki lehetőségeinket. Jó ütemben rúgtuk a góljainkat a szervezetten játszó vendégcsapat ellen. A második félidőben helyenként jó játékkal sikerült tovább növelni góljaink számát, így ilyen arányban is megérdemelt győzelemmel zártuk a hetet.

Szolnoki MÁV FC – Törökszentmiklósi FC-Veteriner 8-1 (5-0)

Szolnok, 1. félidő: Csáki – Sitku, Kópis, Szabó Zs., Antal – Tisza – Bakti, Lengyel B., Fazekas, Iván – Barna V. 2. félidő: Csáki – Dudok, Dr. Kardos, Szabó R., Lengyel G. – Demeter – Clinton, Dósa, Pelles, Kató – Annus. Vezetőedző: Horváth Csaba.

Gólszerzők: Iván (2), Barna V. (2), Annus (2), Lengyel B., Pelles, ill. Puporka

 

Élő közvetítés