2024. július 24. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Véglegesítették a tavaszi programot

MLSZ

Véglegesítették a tavaszi programot

Ma délelőtt kaptuk meg az MLSZ Versenybizottságának határozatát, mely tartalmazza a 2023/24. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Dél-Keleti csoport 18-30. forduló bajnoki mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

Az már korábban is tudva levő volt, hogy viszonylag későn, március 3-án mérkőzhetünk meg ismét bajnoki pontokért. Az első ellenfelünk kiléte sem volt ismeretlen, hiszen tudtuk a Vasas FC II. csapatával kezdjük meg – reményeink szerint sikeres – tavaszi hadjáratunkat. Azt már nem tudtuk, csak sejtettük, hogy matiné lesz az első találkozónk, hiszen a tartalékcsapatok előszeretettel rendezik délelőtt a mérkőzéseiket, így 11.00 órakor lépünk pályára az Illovszky Rudolf Stadionban. Az Angyalföldieken kívül a Kecskemét II. rendezi meg még „közönségcsalogató” időpontban – vasárnap 11.00 óra – az egymás elleni mérkőzésünket, a tavasz többi mérkőzése pedig a legkésőbbi villanyfény nélküli kezdési időpontban kerül megrendezésre. Hétközi játéknap nem lesz, így tizenhárom hétvége után alakul ki a bajnokság végeredménye. A pontos menetrend itt érhető el.

Élő közvetítés