Nem sikerült a bravúr
A Merkantil Bank Liga NB II. vasárnapi fordulójában az élvonalba jutásért küzdő, a tabella második helyén álló Vasas otthonában léptünk pályára. A találkozón hamar vezetést szereztek a házigazdák, a szünet előtt az előnyüket megduplázták. A második félidőben volt a mérkőzésnek egy periódusa, amikor is többet birtokoltuk a labdát, azonban a harmadik gól mindent eldöntött.
Nem a legjobb előjelekkel indult útnak csapatunk vasárnap. Túl azon, hogy két csapat tabellán elfoglalt helyezése sem adott okot a bizakodásra, nem kevesebb mint nyolc játékosunk nem tudott pályára lépni sérülés, illetve betegség miatt. Vezetőedzőnk, Romanek János sem tudott a csapattal tartani, a mérkőzés napjára lebetegedett, így Horváth Csaba és Ulvicki Attila meccselt.
Az eltervezett taktika a tizenegyedik percig működött, amikor is egy hazai támadás végén a Vasas csapatkapitánya Berecz közel 20 méterről, középről lőtt a jobb alsó sarokba. A kapott gól azért is volt váratlan, mert addig a játék képe alapján nem lehetett megmondani melyik csapat tör a bajnoki címre és melyik kíván „kitörni” az utolsó helyről. A 25. percben Zimonyi került helyzetbe, szerencsére azonban nem csak a kifutó Hegedűs, hanem a kapunk felett is átemelte a labdát. A 31. percben azonban újra megrezdült a hálónk. A Vasas tizenhatosánál vesztettünk labdát, és a gyors hazai kontratámadás végén Radó négy méterről lőtt a kapuba.
A második félidőben próbáltunk támadóbb szellemben játszani, hiszen két hete a másik bajnokaspiráns, DVTK ellen is sikerült gólokat szereznünk. Az összeállításban először a 67. percben változtatott a stábunk, ekkor Irmest Csörgő, még Sipost Lakatos István váltotta. A 71. percben Kurdics távoli lövését hárította szögletre Jova, majd két perccel később Hleba szabadrúgása csapódott az oldalhálóba. A 77. percben aztán végképp eldőlt a három pont sorsa… A felezővonalnál Cipf ugratta ki a leshatáron Zimonyit, aki egy csellel elfektette Hegedűst, majd kisodródva, az ötös sarkáról tekert a hosszú sarokba. A gól után cseréltünk, pályára lépett Kónya Márk és Gohér Gergő is, majd a találkozó vége előtt újoncot avattunk, Dudok Tamás személyében egy saját nevelésű utánpótláskorú játékosunk lépett pályára.
Nem sikerült tehát a pontszerzés Angyalföldön, ami azért tegyük hozzá bravúrnak minősült volna. Továbbra is a tabella utolsó helyén állunk, azonban szerdán a Siófok ellen hazai pályán tovább növelhetjük pontjaink számát. Reményeink szerint addig páran felépülnek a betegségükből.