2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megérdemelt siker a Viharsarokban

Kenderes próbálkozását a felső léc "hárította"

Megérdemelt siker a Viharsarokban

A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában Békéscsabán lépett pályára együttesünk. Ahogy az várható volt a hazaiak léptek fel kezdeményezőbben a találkozó elején, ám tíz perc után át tudtuk venni a mérkőzés irányítását. Taktikus játékunknak köszönhetően az első játékrész derekától érett a gólunk. Több lehetőség is adódott arra, hogy betaláljunk a Viharsarki együttes kapujába, végül a 40. percben sikerült a játékszert a gólvonalon túlra juttatni. Szöglet után Hajba a hosszú oldalról középre passzolta a labdát, s Pantovic három méterről nem hibázott. Támadónknak ez volt a második gólja a bajnokságban, érdekesség az elsőt is a Békéscsabának lőtte – még az őszi szezonban.

A szünet után igyekezett nagyobb nyomást gyakorolni ránk a hazai együttes. A Békéscsaba támadásaiban azonban nem igazán volt erő, még a kontráink magukban hordozták az újabb gól lehetőségét. A 72. percben Rybansky, a hazaiak kapusa egy szép akciónk végén piros lapot érdemlően szabálytalankodott a büntetőterületen belül. A 11-est Pintér Norbert végezte el, s lőtt a csereként beállt Hrabina Alex kapujába. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy Pantovic hamarabb lépett a 16-oson belülre, mint tehette volna, így újra rúgatta a büntetőt. A második lehetőséget is a 10-es játékosunk végezte el, s higgadtan értékesített azt. A 79. percben járt a legközelebb a szépítéshez a házigazda, azonban Viczián lövése a kapufát találta telibe. Mivel több gól már nem született, így 2-0-ás győzelmünkkel ért véget a mérkőzés.

Tovább folytatódott tehát két remek sorozatunk is. Nézzük, melyek ezek. Legutóbb 2016. október 22-én szenvedtünk vereséget idegenben tétmérkőzésen. Dunaújváros, Cegléd, Budaörs, Baktalórántháza, Kozármisleny, Szentlőrinc után a Viharsarokban is győztesen hagytuk el a pályát. Továbbá közel 500 perce nem kaptunk gólt, 2016. december 11-én a Kozármisleny játékosának Kiss Mártonnak sikerült utoljára a hálónkba jutatnia a labdát.

Nem sokáig lehet azonban ülni a babérokon, ugyanis elég feszített ütemben következnek a mérkőzések. Egy hónap alatt hét bajnoki és kettő Magyar Kupa találkozó vár a csapatra. Az első már most csütörtökön hazai pályán a SZEOL ellen.

Élő közvetítés