2024. április 18. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megérdemelt győzelemmel előztünk

Pintér Norbert (10-es) fejes góljával szereztünk vezetést a ZTE ellen

Megérdemelt győzelemmel előztünk

A hétközi forduló alkalmával a Zalaegerszeg csapatát láttuk vendégül a Tiszaligetben. Az előző fordulóban mind a két csapat egy-egy pontot gyűjtött, így a 3 pont megszerzése volt a célja ezúttal (is) a gárdáknak. A sok, apró hibát hozó első félidőben Pintér nyitotta meg a kísérletezések sorát, majd Magyar Bence csatlakozott hozzá egy remek kapáslövéssel, de mindketten célt tévesztettek. A vendégek jobbára oldalról történő beadásokkal operáltak volna, de kapusunk, ezúttal Gazsi Tamás személyében rendre biztosított. A 26. percben Kenderes adott tanári labdát Tóth Lászlónak, de lesen fogták támadónkat.  A 27. percben, Bedi Bence lőtt luftot a tizenhatosunkon belül. Nagy lehetőség lett volna… Az első játékrész hátralévő részében még Babati előtt adódott egy nagy lehetőség, de nem tudott élni vele, nem úgy, mint Pintér, aki Rokszintól remekbe szabott labdát kapott, amit be is vert a 10-esünk a kapuba, de les miatt nem adták meg a gólt, így 0-0-val vonultak a csapatok a szünetre.

A második félidőt jobban nem is kezdhettük volna. A 48. percben Rokszin balról adott be a hosszúra és Pintér mesterien érkezett. Közelről fejelt a kapuba a támadónk, de ellentmondást nem tűrően, így nálunk volt az előny. A következő percekben több lehetőséget is kidolgozott a csapatunk, de sem Rokszin, sem pedig Tóth László nem tudott újabb találatot szerezni. A vendégek mestere kettős cserével próbált belenyúlni a mérkőzésbe. A 68. percben Kenderes vágta ki a kapu torkából a labdát egy szögletet követően, nagy mentést hajtva ezzel végre. A 73. percben egy újabb vendég lehetőség után, Kenderes szerzett labdát harciasan amivel Rokszint indította, aki gyönyörű külsős passzal helyzetbe hozta Tóth Lacit. Támadónk el is lőtte a vendég kapus mellett, mivel azonban a labda nem ment be és a kapus borította játékosunkat, jöhetett a jogos tizenegyes. A labda mögé a sértett állt és kihasználta a lehetőséget. Már kettővel vezettünk! És ha egy üzlet beindul…  A 82. percben Tóth László ismét villant. Remekül használta ki a ziccert, szemtől szemben a kapussal higgadtan oldotta meg a lehetőséget, amivel el is döntött minden lényegi kérdést. Igaz, a hosszabbításban még szerzett egy találatot a ZTE – és egy kapufáról kifelé pattanó lövést is feljegyezhettünk a részükről –, de megérdemelt és nagyon fontos győzelmet aratott a csapatunk, mely így a 8. helyre lépett.

Folytatódott tehát a szép és eredményes tavasz a csapatunknál és remélhetőleg a hétvégén a fiúk a mosonmagyaróvári zöld erdőből nem csak tojást hoznak, de újabb pontot, pontokat is! Hajrá Szolnok!

Élő közvetítés