2019. október 14. ( hétfő )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Ismét bajnoki pontokért – újra a második vonalban

04

Ismét bajnoki pontokért – újra a második vonalban

Egy esztendő elteltével újra másodosztályú bajnoki találkozót rendeznek a Tiszaligeti Stadionban, miután csaptunk megnyerte az NB III. Keleti csoportját. A Merkantil Bank Liga NB II. 2019-2020. évi küzdelmeit hazai pályán kezdjük, mai ellenfelünk a Vác FC együttese.

A piros-kék alakulat jelentős változáson esett át a nyáron. A tulajdonosváltás miatt nem csak a szakmai stáb, hanem a játékoskeret is teljesen átalakult. A kaotikus helyzetüket jellemzi, hogy mindössze másfél hete kezdték a közös munkát a klub egykori labdarúgója Burzi Attila irányításával a játékosok. Igyekeztek rutinos játékosokat igazolni – Juhász György (Békéscsaba, Pécs), Magos Mátyás (UTE, Szolnok, Salgótarján) – de a keretet javarészt fiatalok alkotják.

Közel sem volt ekkora változás a mi portánkon. Az aranyérmes csapat keretéből heten távoztak, nyolcan érkeztek. A pénteki napon újabb két labdarúgó papírjai rendeződtek, így két középpályással erősödtünk. Ágoston Donát (21 éves) legutóbb a Cegléd labdarúgója volt, még a 23 éves Nagy Kevin Zsolt a DVSC-ből érkezett hozzánk.

A rajt előtt a vezetőedzőnket és csapatkapitányunkat kérdeztük a mögöttünk hagyott időszakról, és az előttünk álló feladatokról.

Csábi József vezetőedző: – Vasárnap belevágunk a másodosztályú bajnokságba, mely elé én is kíváncsian tekintek. Újoncként indulunk az NB II-be, mely úgy érzem erős csoport lesz. Olyan tradicionális csapatokkal találkozunk, mint a Haladás, a Győri ETO, a Vasas, az MTK, vagy épp a Nyíregyháza. Úgy gondolom, hogy egy nehéz szezon elé nézünk. Amellett döntöttünk, hogy a folytonosság egy érték, így az NB III-as bajnokcsapat váza itt maradt, reményeim szerint ez előny lesz számunkra. Természetesen igazoltunk is, közülük többen már játszottak itt, ismerik a közeget. A harmadosztállyal ellentétben a második vonalban létezik az úgynevezett fiatalszabály, mely szerint két 1999.01.01. után született fiúnak végig a pályán kell lennie. A keret kialakításánál, illetve a mérkőzéseken ezt is figyelembe kell vennünk. Reményteljes hathetes felkészülésen vagyunk túl. Jól dolgoztak a fiúk, mostanra a keret véglegessé vált. Maximum egy-két igazolás lehet még. Továbbra is azt érzem, illetve azt gondolom, hogy ami a Szolnoki MÁV-nak az értéke, a klubépítés, az jelenleg is folyik. Pillanatnyilag tizenegy sajátnevelésű labdarúgó van a keretünkben, és igenis szánok nekik feladatokat. A napokban három tehetséges fiúval – Kotula Máté, Kurdics Levente, Sitku László – profi szerződést kötünk. Az NB II-ben talán egyedüli csapatként a fiatalszabályt önerőből kívánjuk megoldani. Remélem, hogy azok az elvárások, melyeket saját magunk elé állítottunk, azoknak megfelelünk. Most még nem szeretnék célkitűzésről beszélni, kíváncsian várom az erőviszonyokat, de bizakodva nézek a szezon elé.

Tisza Kálmán csapatkapitány: – Közel két hónapja lettünk bajnokok, utána volt egy rövid pihenőnk. Ezt követően június végén, úgymond a bajnokcsapattal elkezdtük a felkészülést. A keret túlnyomó része maradt a másodosztályú bajnokságra is, mely azt gondolom, hogy jó dolog, hiszen nem kell új csapatot építeni. Tehát az eredményesen szereplő csapat magja együtt maradt. A tavalyi sikerünket abban láttam, hogy nagyon összetartó társaság alakult ki, igazi csapatemberekkel. Úgy gondolom, hogy akik a nyáron érkeztek nagy részük már bizonyított itt, még NB II-es szinten, valamennyien erősítést jelentenek számunkra. Mivel sok mérkőzés vár ránk, jóval több, mint amihez hozzászoktunk, így elkél a segítség. Csapatszinten azt várom, hogy egy olyan masszív csapat legyünk, amely mind hazai pályán, mind pedig idegenben esélyes a győzelem megszerzésére. Magamtól pedig, azt, hogy ennek a csapatnak jó teljesítményemmel, stabil kezdőjátékosként aktív részese lehessek.

Az első lépést a sikeres szereplés felé ma este megtehetjük. Minden esetre van miért „törlesztenünk”, hiszen a elmúlt hét egymás elleni találkozónkból egyet sem sikerült megnyernünk. Fájó emlék, hogy a 2016.04.09-én a Tiszaligeti Stadion átadásakor is Pest megyei csapat győzött. Legutóbb 2012.05.26-án szereztük meg a három pontot ellenük. Azon a mérkőzésen egyébként pályára lépett, s gólt is szerzett a nyáron hozzánk visszatérő Rokszin Ádám.

A mérkőzés 19.00 órakor kezdődik, a játékvezető Ducsai József lesz.

Élő közvetítés