2019. december 10. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Döntetlen a főpróbán

07.29

Döntetlen a főpróbán

Vasárnap este az Érdi VSE csapata látogatott a Tiszaligeti Stadionba. Mindkét csapat főpróbának szánta a mérkőzést, ugyanis akárcsak a Merkantil Bank Liga NB II., úgy az NB III. is augusztus első vasárnapján rajtol. A fülledt, párás időben kezdődő találkozó első játékrészében nem sok helyzetet jegyezhettek fel a krónikások.  Az első nagy lehetőség a vendégek előtt adódott, ám Pál Szabolcs lövése, centikkel elkerülte a kapunkat. Ezt követően ugyan mi is megszerezhettük volna a vezetést, ám Annus Árpád elől a jó ütemben kimozduló kapus felszedte a játékszert.

Amíg a csapatok az öltözőben voltak, megérkezett az eső. Emiatt kicsivel később kezdtek a csapatok, majd a villámlás miatt ismét néhány perces kényszerszünet következett. Mintha a kétszeri pihenő bennünket zavart volna meg jobban, ugyanis harmadosztályú ellenfelünk megszerezte a vezetést. Igaz, ehhez némi szerencsére is szükségük volt – Kotula Mátéról került a labda a gólvonalon túlra. Nem sokáig lógatták fejüket labdarúgóink, hanem még jobban belefeszültek a mérkőzésbe. Ennek meg is lett az eredménye, bár Vólent lövésénél a kapufa az érdieket segítette. A félidő derekán aztán megszületett az egyenlítő találatunk. Vólent nagyszerű keresztlabdáját Laczkó átvette, majd 15 méterről védhetetlenül bombázott a kapuba. Az egyenlítés után igyekeztünk a győzelmet is megszerezni, ám újabb találatot már nem sikerült elérni, így döntetlennel zártuk a felkészülési mérkőzések sorát.

Az első harminc percben uraltuk a játékot, de az igazsághoz tartozik, hogy kevés helyzetet sikerült kialakítanunk, ennél több kell, többször kell az ellenfél kapuja elé érkezni. A játékrész végén kissé taktikailag szétcsúsztunk. A második félidőben jól kezdtünk, de jött a vihar miatti szünet, mely sajnos minket megzavart, hektikussá vált a játékunk. Gyorsan kaptunk egy gólt, amiből aztán gyorsan váltottunk. Az utolsó fél óra kimondottan tetszett. Gólt rúgtunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki. Nyílván több gól kell ahhoz, hogy eredményesebben szerepeljünk, így ezen a téren van hiányérzetem, de egy jó mérkőzést játszottunk, mely a célnak megfelelt. – nyilatkozta Csábi József vezetőedző.

Szolnoki MÁV FC – Érdi VSE 1-1 (0-0)

Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz (Sitku), Papp (Szabó R.), Horgosi, Kotula (Bárdos) – Kovács O. – Annus (Laczkó), Tóth B., Földi (Berdó), Rokszin (Nagy K.) – Simon (Vólent). Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Laczkó, ill. Kotula (öngól)

Élő közvetítés