2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Idén utoljára hazai pályán

ICS_9332_renamed

Idén utoljára hazai pályán

Az NB III. Keleti csoport 14. fordulójában a Tállya KSE együttesét fogadjuk. Ebben a naptári évben ez lesz az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünk.

Mai vendégeink a 2015/2016-os szezon óta tagjai az NB III-nak. Az első évben a 13. a másodikban a 7., még legutóbb a 13. helyen végeztek. Mivel már tavaly is 16 csapatos volt a bajnokság, így éppen alattuk húzták meg a vonalat. Jelen pillanatban a középmezőnyben foglalnak helyet. A múlt heti DEAC elleni sikerükkel egy négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot sikerült lezárniuk. A borsodi együttes képes idegenben bravúrra, ugyanis a Putnokról és Nyírbátorról is győztesen távozott, sőt a Jászberény elleni idegenbeli találkozóján is pontot szerzett. Ugyanakkor nem verhetetlenek, hiszen Sajóbábonyban, Gyöngyösön és az ESMTK ellen is kikaptak. A keretében megtalálhatóak rutinos játékosok. Belényesi Miklós (másfél évig a mi játékosunk volt), Lippai Ákos és Minczér Tibor több első és másodosztályú mérkőzésen szerepeltek.

Ami a mi csapatunkat illeti, továbbra is az első helyen állunk. Ahhoz hogy biztosan megőrizzük vezető pozíciónkat, ma itthon kell tartani a három pontot. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, de nem is lehetetlen küldetés. Tisza Kálmán eltiltás miatt nem léphet pályára, ugyanis csapatkapitányunk Cigándon begyűjtötte ötödik sárga lapját. Annus Árpád felépült betegségéből, így rá számíthat a szakmai stáb.

A mérkőzés 13.30 órakor kezdődik, a játékvezető Kárpály Mihály lesz.

Élő közvetítés