2026-03-26
Cikk
A mai napon tragikus hirtelenséggel életének 57. évében elhunyt egykori labdarúgónk, kapusunk, Ladányi Tibor. Még nem volt 18 éves, mikor bemutatkozott a felnőtt csapatunkban, 1986. október 19-én kezdődött nevével először összeállításunk. 1992-ben, közel 50 bajnoki mérkőzés után távozott a MÁV MTE-ből, aktív pályafutását 2016 júniusában az akkor megyei II. osztályú…
2025-09-26
Cikk
A Polgármester veszélyezteti 800 gyermek sportolását! Szolnok polgármestere levélben (csatolva a levél) tájékoztatta Klubunkat, hogy az idei évre betervezett és már elfogadott támogatást az ígérete ellenére mégsem tudja biztosítani. Az idei évben mindössze 5 millió forinttal járult hozza az Önkormányzat a működéshez, üzemeltetéshez. Tájékoztatjuk a sportolóinkat, szülőket, dolgozóinkat, ezzel együtt…
2025-09-01
Cikk
A nyár utolsó havában négy tétmérkőzésen lépett pályára csapatunk. A két MOL Magyar Kupa és a két bajnoki találkozót egyaránt megnyertük. Májusban – mint tudva levő – búcsúztunk a Nemzeti Bajnokságtól, ugyanis csapatunk kiesett az NB III-ból. A július 16-i első edzésen Lengyel Béla irányításával kezdte meg csapatunk a…
2025-08-03
Cikk
Tegnap lejátszotta csapatunk az új szezon első tétmérkőzését. A MOL Magyar Kupa 1. fordulójában a békéscsabai Jamina SE együttesét fogadtuk. A Békés Vármegyei I. osztályú riválisunk elleni találkozó első percétől kezdve támadólag léptünk fel. A 13. percben Szabó Richárd góljával a vezetést is sikerült megszereznünk. A játékrész derekától a vendégeknek…
2025-05-26
Cikk
A tegnapi zárófordulóban a Budapest Honvéd FC II. csapatának otthonában léptünk pályára. Már az első percben hátrányba kerültünk, mely a félidő közepén már kétgólosra nőtt. Mindennek ellenére nem adtuk fel, bátran mentünk előre és a ráadás utolsó percében sikerült a szépítés. A vereségünk azt jelentette, hogy a tabella 15. helyén…
2025-05-13
Cikk
Tegnap kora délután nem labdarúgó mérkőzés, hanem sajtótájékoztató helyszínéül szolgált a Tiszaligeti Stadion. Földi Sándor ügyvezető-tulajdonos mellett Tasnádi Zoltán Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kultúráért és oktatásért felelős tanácsnoka, a sportbizottság elnöke és Csábi József egykori szolnoki válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány, jelenleg a BVSC vezetőedzője foglalt helyet. Földi Sándor…
2025-05-12
Cikk
Tegnap volt klubunk születésnapja. A képzeletbeli tortára 115 db gyertya került, ugyanis az egyesület – benne a labdarúgó szakosztállyal – 1910. május 11-én alakult Papp Dénes MÁV főmérnök kezdeményezésére. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán… A jelenlegi csapatunk élet-halál harcot vív a harmadosztályú tagság megőrzéséért, még a klub vezetői az…
2025-05-03
Beharangozó
Nagyon nehéz mit írni a múlt vasárnapi mérkőzésünk után. A héten az eddigi eredmények következményeként a szakmai stáb kicserélődött, az utolsó négy mérkőzésnek a Tisza Kálmán – Lengyel Béla páros irányításával vágunk neki. A tabella utolsó helyén állunk, innen már nincs lejjebb. A klub sorsa is bizonytalan, de mindennek ellenére…
2025-05-02
Cikk
Az MLSZ Versenybizottság Elnöke által kijelölt versenybiztos 2025. április 30-án megvizsgálta a sportszervezetk által a 2025-2026. bajnoki évre benyújtott harmadosztályú (NB III.) licenc dokumentációit és az erre vonatkozó előírások alapján meghozta határozatát, melynek értelmében sportszervezetünk a licencet megkapta. Rajtunk kívül még 93 sportszervezet kapott licencet.
2025-04-28
Cikk
A tegnapi súlyos vereség után, a mai napon közös megegyezéssel távozik csapatunk vezetőedzője Horváth Csaba és segítője Ulvicki Attila, munkájukat ezúton is köszönjük. Mindketten maradnak a klub kötelékében és az utánpótlásban folytatják munkájukat. A bajnokságból hátralévő négy mérkőzésen a Tisza Kálmán-Lengyel Béla játékos-edző páros irányítja a csapatot. Jelenleg a tabella…
















