2020. április 5. ( vasárnap )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Fordulatos mérkőzésen szereztünk pontot

IMG_9191

Fordulatos mérkőzésen szereztünk pontot

Ismételten izgalmas és fordulatos mérkőzést játszott a csapatunk, bár lettek volna olyan események a vasárnapi találkozón is, amelyeket inkább ne éltünk volna át. A mai ellenfelünkkel szemben titkon szerettünk volna nemes bosszút állni, mivel a tavalyi stadionavatónkat elrontva 1-0-ra legyőzött minket és elrontották az ünnepünket.

Nem is kezdődött rosszul számunkra a mérkőzés, mivel a második percben megúsztunk egy veszélyes beadást és az 5. percben pedig egy jobb oldali szabadrúgást követően a csapatkapitányunk, Kenderes Zoltán közelről bekanalazta a kapuba a játékszert. A kezdeti sokk után ébredezett a „hazai” gárda, a 25. percig több veszélyes támadást is vezetett, de vagy az utolsó passzok nem ültek, vagy a védőink vagy kapusunk tisztázott. A 26. percben Pintér szerzett a félpályánál labdát, amellyel négy a háromba vihettük a labdát, de Tóth László a kapu mellé durrantott. A 32. percben jött az első fordulat, büntetőt ítéltek ellenünk, melyet Balajti értékesített is, így az eredmény egalizálódott. A szituációhoz hozzátartozik azonban, hogy a tizenegyes megítélésekor a partjelző kifelé intett, de a bíró felülbírálta a döntését…  A 40. percben jött a fekete leves, amikor is Molnár-Farkas Tamás és Balogh Miklós nem értette meg egymást, a váci Tóth Barnabás köszönte szépen a lehetőséget, s ő bizony belőtte a kapuba a labdát. És ha ez nem lett volna elég, akkor Balajti tett róla, hogy teljes letargiában mennyünk a szünetre, mivel 3-1-re módosította az eredményt egy védekezési hibánkat kihasználva.

A második félidőt ott folytatta a hazai csapat, ahol az elsőt abba hagyta, de a baloldalon történő elfutást most nem koronázta gól. A 48. percben Tóth Lászlóval szemben nem ítéltek meg egy szabálytalanságot, ami a büntető területen belül adódott, cserébe Csirmaz kapott sárgát reklamálásért. A 63. percben Magyar Bence érkezett csapatunkba Dedics, majd nem sokkal később Kovács Olivér érkezett Berdó helyére. A 73. percben pedig egy újabb találat érkezett a csapatunk neve mellé, melyet Rokszin Ádám szállított. Ezzel már 3-2-re módosult az eredmény és itt még nem volt vége. Tóth László a 84. percben becsúszva érkezett Csirmaz jobb oldali beadásra és egalizálta az eredményt. A mérkőzés végéig már több gól nem esett, így nagy csatában és váltakozó előjelű félidőkkel, de pontot hozott haza a csapatunk.

A jövőre nézve mindenképpen pozitív üzenete lehet a mai találkozónak abból a szempontból, hogy bár magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, mégis felálltunk a padlóról és értékes ponttal értünk haza az idegenbeli találkozóról. Van tartás a csapatunkban! Szerdán folytatás következik a ZTE ellen. Legyünk minél többen a Tiszaligeti Stadionban!

Élő közvetítés