2024. október 23. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Férfias munka, szép győzelem

ICS_5087

Férfias munka, szép győzelem

Sokan vártuk a Gyirmót elleni mérkőzést. Egyrészt mert a futball szerelmesei vagyunk, másrészt szerettük volna újra azt a biztosan védekező, akaratos játékot játszó csapatunkat látni, mint az ősszel már oly sokszor.

A kezdőcsapatunk több új nevet is tartalmazott a múlt heti névsorhoz képest, például Gazsi Tamásét a kapuban, Tóth Balázsét és Kenderes Zoltánét a középpályán. A mérkőzés jobban nem is kezdődhetett volna, persze a mi szemszögünkből. A vendégek mestere, Molnár Ladislav biztos nem így érzett a második percben, amikor is Tóth László 14 méterről kíméletlenül bombázott a léc alá. Az alaphangulat adva volt. A mieink magabiztos, jó értelemben vett agresszív játékkal uralták a mérkőzés elejét. A vendég Gyirmótiak, csak az ívelgetésekkel tudtak próbálkozni, de kevés sikerrel. Kenderes és Pantovic jobbnál jobb labdákkal tömték a társakat, aminek köszönhetően egy bal oldali szögletet követően Balogh Miklós került helyzetbe, és ha már ilyen esemény történt vele, nem is hibázott, hanem kettőre növelte előnyünket. A félidő hátralévő részében kiegyenlítődött a játék képe, de nem forgott egyetlen percig sem veszélyben a magabiztos szolnoki vezetés.

A szünetet követően némileg aktívabban kezdtek a vendégek és igyekeztek keményen beleállni a párharcokba. Ez azonban nem mindig járt sikerrel, mivel többen sárga lapokkal gazdagodtak közülük, például Paku és Varga. A 62. percben Kenderes egy újabb forintos labdával ajándékozta meg Tóth Lászlót, de támadónk lövését nagy bravúrral védte a vendégek kapusa. Néhány perccel később ismételten örülhetett a hazai publikum, mivel Varga Péter rövid időn belül megkapta második sárgáját, így mehetett idő előtt zuhanyozni. A 71. percben Olasz Dénes vitte be a kegyelemdöfést, miután remekül ugratták ki, támadónk pedig hidegvérrel elfektette a vendég hálóőrt, ezt követően passzolt az üres kapuba. Két perccel később Nagy Patrik góljával szépített a Gyirmót, ám a győzelmünk nem forgott veszélyben. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Tóth László – a 91. percben Jasarevic Mahir buktatásáért megítélt – büntetőjét Rusák Edvárd kivédte.

Összegezve, magabiztos és teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.  A további eredmények pedig lehetővé tették, hogy ismét a dobogóra lépjünk. Folytatás vasárnap Budafokon.

Élő közvetítés