2018. december 19. ( szerda )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Elmaradt mérkőzést pótolunk

ICS_8152

Elmaradt mérkőzést pótolunk

Ma délután a Merkantil Bank Liga NB II. 23. fordulójának keretében a Szeged 2011-Grosics Akadémia együttesét fogadjuk. A találkozó eredetileg március 4-én került volna megrendezésre, akkor azonban az időjárás nem tette lehetővé, hogy a csapatok megmérkőzzenek egymással – végül a forduló valamennyi találkozója elmaradt.

Ha van csapat, mely a „nagyon nem szeretem” kategóriába tartozik, akkor az nálunk a Szeged. A magyarfutball.hu oldalon fellelhető statisztika alapján ez a kijelentés nem is alaptalan. Harminchat másodosztályú mérkőzésünkből huszonhármat a szegedi együttes nyert meg, hétszer döntetlent játszottunk velük, s mindössze hatszor sikerült őket legyőzni. Legutóbb idegenben született szolnoki siker, 2012.09.29-én. Hazai pályán pedig 2011.08.21-én szereztük meg utoljára a három pontot.

Jelenleg a tabella 18. helyén, azaz kieső helyen áll a Szeged 2011. Az őszi szezont Supka Attila irányításával kezdte és fejezte be az együttes. A télen távozott – az NB I-es Bp. Honvéd vezetőedzője lett – szakembert Őze Tibor váltotta, valamint érkezett Goran Kopunovics, mint asszisztens-edző. A tavaszi rajt jól sikerült, hiszen 3-0-ra győzték le hazai pályán a Vác együttesét. Azzal a találkozóval együtt az idei mérlegük két győzelem, két döntetlen és két vereség. Idegenben nem szerepelnek jól – mondhatni rosszul. A 2017/2018-as szezonban még júliusban a Cegléd otthonából sikerült elhozniuk a három pontot, azóta hat döntetlen mellett hatszor szenvedtek vereséget.

Ami csapatunkat illeti, vasárnap este vereséget szenvedtünk hazai pályán a Kisvárda együttesétől. Ugyan lett volna esélyünk a pontszerzésre, de ezen már kár rágódni. Ami ennél szomorúbb, hogy Csirmaz Istvánt sérülés miatt le kellett cserélni, a télen igazolt játékos számára vélhetően véget ért a szezon, ugyanis izomszakadást szenvedett. A találkozót ugyan végigjátszotta Gazsi Tamás, azonban a Papucsek Barnával történt ütközés nyomait még magán viseli, így biztosan nem ő véd a mai napon. Horgosi Donát begyűjtötte ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem léphet ma pályára. Molnár Róbert és Papp Szilárd letöltötte büntetését, így ők a szakmai stáb rendelkezésére állnak. Nagy kérdés, hogy sikerül-e végre megtörni az „átkot”, s nyolc mérkőzés után végre legyőzni a Szeged 2011 csapatát.

A találkozó 16.30 órakor kezdődik, a játékvezető Takács János lesz.

Élő közvetítés