2022. november 29. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Cigándon folytatódik a tavaszi hadjárat

Ősszel, hazai pályán  gól nélküli döntetlent játszottunk

Cigándon folytatódik a tavaszi hadjárat

Három nappal a SZEOL elleni győzelem után újabb olyan csapat ellen lépünk pályára, melynek létfontosságú a pont, pontok szerzése a bennmaradás kivívásához. A Cigánd tavaszi öt mérkőzéséből még egyet sem tudott megnyerni, három döntetlen – két vereség a mérlegük. Kiesési rangadón hazai pályán vereséget szenvedtek a Cegléd együttesétől, ám csütörtökön Soroksáron gól nélküli döntetlent játszottak.

Ami csapatunkat illeti hét közben sikerrel vívtuk meg a SZEOL elleni mérkőzést, így a tavaszi eredmények alapján az első helyen állunk, összességében a kilencedik pozícióból  várhatjuk a borsodi csapat elleni mai mérkőzést. Sérülés miatt Török Milán, eltiltás miatt Rokszin Ádám biztosan kihagyja a mai találkozót. Rajtuk kívül valamennyi labdarúgó a szakmai stáb rendelkezésére áll.

A mérkőzés 15 órakor kezdődik, játékvezető Takács János lesz

Élő közvetítés