Legfrissebb hirek

IMG_9908
Heti mérleg: egy vereség – egy győzelem
2018-01-27
Szerda kora délután az NB III-as Jászberény együttesét fogadtuk. A jó iramú mérkőzés első félidejében a vendégek szereztek vezetést. A második félidőben hiába játszottunk mezőnyfölényben öt perc elteltével megduplázták az…
IMG_9896
Vereség az első felkészülési találkozón
2018-01-20
Akárcsak 2017-ben, idén is az első mérkőzést az Érd együttesével játszottuk. Akkor döntetlen lett az eredmény, most vereség. Az első lehetőség az NB III Nyugati csoportjának második helyén álló csapat…
IMG_9878
Elkezdtük
2018-01-08
Labdarúgóink számára a mai nappal vette kezdetét a felkészülési időszak. Kora délután került sor az év első edzésére, melyet holnap kettő követ, majd még újabb négy a héten. Szintén ezekben…
171224
Karácsonyi üdvözlet
2017-12-24
A Szolnoki MÁV FC nyugodalmas, békés ünnepet kíván!