2020. október 24. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Elkezdtük

IMG_9878

Elkezdtük

Labdarúgóink számára a mai nappal vette kezdetét a felkészülési időszak. Kora délután került sor az év első edzésére, melyet holnap kettő követ, majd még újabb négy a héten. Szintén ezekben a napokban vesznek rész keret tagjai az orvosi vizsgálatokon, illetve felméréseken.

Katona György és Pantovic Nikola igazoltan maradt távol a mai foglalkozástól, ugyanakkor az ősszel sérülés miatt kilenc találkozót is kihagyó Pintér Norbert már teljes értékű munkát végzett. Egyelőre nem tudunk beszámolni játékos mozgásról, amint aláírásra kerülnek az átigazoló lapok (akár távozó, akár érkező oldalon), úgy bejelentjük azt.

A Kazincbarcika elleni bajnoki rajtig (február 25.) tíz felkészülési mérkőzésen lépünk pályára. Először január 20-án szombaton 11 órától az Érd (NB III) együttesét látjuk vendégül a Tiszaligetben.

A felkészülési mérkőzések teljes listája itt található: 
Felkészülési mérkőzések_2018 tél

Élő közvetítés