2024. április 16. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Újabb erőpróba

02.09.

Újabb erőpróba

Két nap telt el a DVSC legyőzése óta, s itt az újabb komoly feladat csapatunk előtt, az NB I-es Újpest FC csapatát fogadjuk a Tiszaligeti Stadionban. A találkozó tétje pedig nem más, mint a 16 közé jutás a MOL Magyar Kupában.

Az Újpest FC a második legrégebben alapított magyar sportegyesület labdarúgó csapata, mely 20-szoros magyar bajnok és 10-szeres magyar kupagyőztes. Ellenfelünk jelenleg a 9. helyet foglalja el az NB I-es tabellán, mindössze két pont az előnye a már kieső helyen álló Budafok csapatával szemben. A téli szünetben edzőváltás is történt, Rogan Pedrag helyett a korábban Vasasnál dolgozó Oenning Michael érkezett. Az új trénerrel nem sikerült jól a tavaszi szezon rajtja, hiszen az első három találkozójukat egyaránt elveszítették, sorrendben a Fehérvár, a Mezőkövesd és az ősi rivális Ferencváros ellen. Ráadásul a két hazai mérkőzésükön összesen kilenc gólt kaptak, miközben egyszer nem találtak be sem a Fehérvár, sem a Fradi kapujába. A hétvégén azonban megszakadt a negatív sorozat, az MTK Budapest otthonában megszerezték első győzelmüket. A keretük nagy részét külföldi labdarúgók alkotják, de Simon Krisztián, Stieber Zoltán és Szakály Péter személyében korábbi válogatott labdarúgókkal is rendelkeznek.

Ami minket illet, abszolút pozitív energiákkal feltöltve várhatjuk a mai találkozót. A bajnokságban a jelenlegi nyolcadik helyen állunk, s immár tizenegy tétmérkőzés óta veretlenek vagyunk. Legutóbb október 25-én, a Soroksár vendégeként szenvedtünk vereséget. Ezúttal eltiltás miatt senki nem fog hiányozni, azaz a DVSC elleni győztes kerethez képest tovább bővül a pályára küldhető labdarúgók száma, hiszen Novák Csanád és Szekszárdi Tamás is bevethető. Nyilván nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de mivel továbbjutás egy mérkőzésen dől el, így bármi elképzelhető. Ha azt nyújtjuk, amit eddig – fegyelmezett, koncentrált, taktikus játék – akkor…

Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2×15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el.

A mérkőzés 19.45 órakor kezdődik, melyet az M4 Sport élőben közvetít. A játékvezető Oláh Gábor lesz.

Élő közvetítés