2024. április 20. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Újabb csatát nyertünk meg

04.26.

Újabb csatát nyertünk meg

Vasárnap a közvetlen rivális III. Kerületi TVE együttesét fogadtuk a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. Az első félidőben Busa Bence találatával megszereztük a vezetést és bár a második játékrészben többször is “meleg” pillanatok alakultak ki a kapunk előtt, nem sikerült az ellenfél játékosainak gólt szerezniük, így 1-0-s győzelmünkkel ért véget a mérkőzés.

Romanek János vezetőedzőnk ezúttal nem változtatott a legutóbbi kezdőcsapatán, annak ellenére, hogy hárman is letöltötték eltiltásukat. Igaz nem is volt rá oka, ugyanis Békéscsabáról elhoztuk a három pontot, így a tabellán megelőztük a mostani ellenfelünket. A fővárosi kék-fehéreknél Pintér Attila második mérkőzésére készült – az elsőt elveszítették a Kecskeméttel szemben – és két helyen változtatott az összeállításon.

A 3. percben Kurdics kapura lövését jegyezhették fel a krónikások, de nem okozott komolyabb fejtörést Balázs kapusnak. Két perccel később már a mi kapunknál alakult ki kisebb kavarodás, majd a 6. percben Remili távoli próbálkozását fogja biztosan Hegedűs. A 12. percben Földi kap sárga lapot, majd a 23. percben Remili lövi a sorfalba a labdát. A 26. percben Lakatos István ível a vendégek ötösének sarkára, ahonnan Sipos középre lőtt labdáját Fejes szögletre vágja ki. Egy perccel később pedig megszerezzük a vezetést. Gohér végzett el gyorsan egy bedobást az ellenfél tizenhatosának vonalából, Sipos az alapvonalról középre emel, Szekszárdi üresen érkezik, de továbbcsúsztatja a labdát fejjel a hosszút záró Busához, aki egy lépésről a hálóba passzol. A 33. percben Kurdics elől behátrált Egerszegi, így a támadónk húsz méterről ballal kapura lőhet, azonban célt téveszt. A játékrész utolsó említésre méltó helyzete is a vendégek kapuja előtt játszódott le, Kurdics bal oldali beadását röviden fejeli ki a vendégek hátvédje, Földi a tizenhatos vonalánál „összeszedi” a labdát, majd egy csellel tisztára játssza magát, azonban lövésébe Opavszky még belelép, így a játékszer visszapattan a mezőnybe.

A szünetben kettőt is cserélt a Kerület. Remili és Borvető helyett Horváth Olivér és Birtalan Botond folytatta. A 49. percben Hegedűs hibázik és Birtalan üres kapura viheti a labdát, azonban elügyetlenkedi a lehetőséget, Tóth Bence vágja ki a labdát. Az 53. percben Egerszegi is besárgul, Busát rántotta vissza a félvonalnál. Négy perc alatt kettőt cserélünk mi is, Előbb Lakatost Tömösvári, majd Gohért Szabó Alex váltja. Az 59. percben Sipos átadása után Busa lő kapura 12 méterről a jobbösszekötő helyéről, a próbálkozást Balázs hárítja. A 60. percben a másik cserejátékos Horváth emel kapura a tizenhatosunk jobboldaláról, a labda átszáll Hegedűs felett, a hosszú kapufáról kicsorgó labdát Szekszárdi bombázza vissza a mezőnybe, majd egy perccel később hálóőrünk reflex mozdulattal hárítja Birtalan fejesét. A hátralévő időben igazán veszélyes jelenetek, gólszerzési lehetőségek egyik kapu előtt sem alakultak ki. A 76. percben ismét kettőt cseréltünk, Helba és Irmes lépett pályára Kónya és Busa helyett. A 83. percben még az egykori válogatott csatár, Rajczi Pétert is pályára küldte Pintér Attila, de a rutinos támadó sem tudott segíteni csapatán. A hosszabbításban még három játékos (Sipos, ill. Fejes és Rajczi) kapott sárga lapot.

Zsinórban harmadik győzelmünket arattuk, és ezzel a sorozattal két pontra jöttünk fel a bennmaradó helyen álló Csákvár mögé. Egy újabb csatát nyertünk meg a hétvégén, azonban célunk eléréséhez ezt a teljesítményt tovább kell folytatnunk. Vasárnap a tabella negyedik helyén álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépünk pályára.

Élő közvetítés