2019. augusztus 18. ( vasárnap )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Tökéletes este

ICS_7969

Tökéletes este

Egy évnyi harmadosztályú kitérő után, vasárnap újból másodosztályú bajnoki mérkőzést játszottunk. A Merkantil Bank Liga NB II. nyitányán a korábbi magyar bajnok (1993-1994) Vác FC együttesét fogadtuk. Az egykor szebb napokat megélt piros-kék egyesületnél húsz nappal ezelőtt még az sem tűnt biztosnak, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni a bajnokságban. Végül is a hétvégére elhárultak az akadályok, így a klub két egykori labdarúgójának (Bánföldi Zoltán és Burzi Attila) szakmai irányításával vágtak neki a szezonnak.

Az NB III.-ban bajnoki címet szerzett csapatunk tagjai közül nyolcan kaptak kezdőként lehetőséget a rajton. Csábi József vezetőedzőnk rögtön az első mérkőzésen bizalmat szavazott a még 17 éves labdarúgónknak Kotula Máténak. A 11. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a vendégcsapat. Lassú Zsombor vihette a labdát a kapunkra, majd a 16-oson belülre érve Csirmaz István szabálytalankodott vele szemben. A megítélt 11-est Juhász György végezte el, melyet kapusunk Molnár-Farkas Tamás kivédte. A kipattanót a váci játékos szerezte meg, majd Szenesnek passzolt, aki 15 méterről a felső sarokba lőtt. Nem sokáig örülhettek az előnynek a vendégek, a 19. percben első NB II-es gólját megszerezte ugyanis Földi Marcell. Papp Szilárd ívelt fel egy labdát, melyet a vendégek 16-osán belül Simon lekészített Nagy Kevinnek. Középpályásunk keresztbe vezette a labdát, majd lövése kipattant a kapufáról. A játékszer Földi elé került, aki higgadtan gurított a kapuba. Az első játékrészben már nem született több gól, pedig közel álltunk hozzá.

A második félidőt úgy kezdtük, ahogy nem kellene. A 46. percben Simon a gólvonalunkról ment szögletre, majd a pontrúgás után hálónkba került a labda. Ducsai játékvezető azonban nem adta meg a gólt, miután Hajnal fejesét megelőzően szabálytalankodott Földivel. Az 52. percben még egy váci kontra borzolhatta fel a szép számmal kilátogató szurkolóinkat. A 60. percben mintaszerű akció végén Rokszin lőtt a kapu fölé, majd a 65. percben Simon Attila góljával megszereztük a vezetést. Rokszin a 16-os jobb sarkáról keresztbe ívelt, a hosszún érkezett a tavalyi NB III-as gólkirály, s kapuba kotorta a játékszert. A hátralévő percekben már nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, így a mérkőzés összképe alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Mivel győzelemmel tértünk vissza a másodosztályba, melyet 1300 néző látott a helyszínen, így elmondható tökéletes vasárnap estén vagyunk túl. A folytatásra sem kell sokat várni, szerdán 19.00 órakor a Budafok vendégeként lépünk pályára.

Élő közvetítés