2024. március 29. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Tizedszer az Ajka ellen

09.27.

Tizedszer az Ajka ellen

A Merkantil Bank Liga NB II. 10. fordulóját rendezik meg a mai napon. Ennek keretében csapatunk az Ajka együttesét fogadja a Tiszaligeti Stadionban.

A zöld-fehérek remekül rajtoltak, hiszen az első öt mérkőzésükből mindössze egyszer szenvedtek vereséget, s négy alkalommal győztesen hagyták el a játékteret. Ráadásul ezeken a találkozókon 15 gólt szereztek, azaz a támadószekciójuk nagyszerűen működött. Az utóbbi négy fordulóban azonban már közel sem gyűjtögették a pontokat, tizenkettőből mindössze egyet – legutóbb a Siófok ellen – szereztek meg Kis Károly tanítványai. Az átigazolási szezon utolsó napján még két labdarúgóval bővült a keretük, Szekér Ádám a Haladástól, még Szűcs Kristóf az Újpestből került kölcsönbe hozzájuk egy-egy évre.

Ami minket illet, a Vasas elleni találkozón ismét megmutattuk miért is állunk ott a tabellán ahol. Fegyelmezett játékkal értékes pontot hoztunk el Angyalföldről, azaz sikerült javítanunk a Szegedtől elszenvedett vereség után. Sajnos Vólent Roland továbbra sem egészséges, rajta kívül Földi Marcell játékára sem számíthat sérülés miatt a szakmai stáb. Nem lehet ma sem más a célunk, mint tovább növelni pontjaink számát egy jó erőkből álló ellenféllel szemben.

Ez lesz a két csapat tizedik egymás elleni másodosztályú bajnoki találkozója. Mérlegünk imponáló a Veszprém megyei alakulattal szemben, hiszen két verség és egy döntetlen mellett hatszor mi szereztük meg a győzelmet. Az Ajka még pontot sem tudott szerezni a Tiszaligetben, reméljük, ez a hagyomány tovább folytatódik.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Zám Zsolt lesz.

Élő közvetítés