2024. április 20. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Sporttörténelmi diadal

IMG_0122

Sporttörténelmi diadal

Alig több mint negyedóra elteltével már kétgólos hátrányban voltunk Zalaegerszegen. Labdarúgóink azonban nem adták fel, a szünet előtt sikerült a szépítés (Pantovic), sőt az 50. percben ki is egyenlítettünk (Kenderes). Az 54. percben emberhátrányba kerültünk, ám a 85. percben Tóth László góljával megszereztük a vezetést, s mint később kiderült a győzelmet is.

Ha lehet azt mondani, ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna számunkra a találkozó. Az első perctől kezdve nyomás alá helyezett bennünket a hazai együttes. Az 5. percben Papp Szilárd szabálytalankodott 17 méterre a kapunktól Babati ellen. A szabadrúgást a sértett végezte el, s védhetetlenül lőtt a kapuba. Tíz perccel később újból Babati végezhetett el szabadrúgást 26 méterről, középről. A zalaegerszegi játékos életerős lövéssel megszerezte csapata és saját maga második találatát is. Lassan ébredtünk fel a sokkból, azonban az idő előrehaladtával enyhült a nyomás, s mi is igyekeztünk veszélyt jelenteni a hazai kapura. A kontratámadások végén egy pici hiányzott ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A 44. percben Pantovic Nikola cselezgetett a tizenhatos közelében, majd annak bal oldali sarka közeléből kilőtte a hosszú sarkot. A szünetre tehát lélektani előny birtokában mehettünk.

A térfélcserét követően öt perccel később már Kenderes Zoltán góljával már ki is egyenlítettünk. Sajnos az 54. percben Papp Szilárd a kiállítás sorsára jutott, miután Zierkelbach Péter játékvezető a második sárga lapot követően a pirosat is felmutatta a védőnknek. Rögtön kettős cserével reagált az új helyzetre a szakmai stáb, Nyergest Lakatos, még Farkast Balogh Miklós váltotta. Tény, hogy a hátralévő időben jobbára a térfelünkön volt a labda, azonban védelmünk stabilan állta a nem túl meggyőző rohamokat, sőt… A 85. percben Balogh Miklós nagyszerű ütemben ugratta ki Tóth Lászlót, a támadónk a kifutó kapus fölött átemelte a labdát, majd  tovább szaladva légstoppal levette, s az üres kapuba gurította. A játékvezető az eredetileg négy perces hosszabbítást még másféllel megtoldotta, ám több gól már így sem született.

Tegnapi győzelmünket nyugodtan lehet sporttörténelminek is nevezni, ugyanis a Szolnoki MÁV FC fennállása során még egyszer sem tudott Zalaegerszegen diadalmaskodni.

Élő közvetítés