2024. április 16. ( kedd )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Az esélyesség terhével

19.05.19.

Az esélyesség terhével

Ha az éllovas fogadja a sereghajtót a bukmékereknél egyértelműen a hazai csapat az esélyes. Az NB III. Keleti csoport 28. fordulójában a mai napon ez történik, ugyan nem lesz egyszerű, de érvényre kell juttatni a papírformát a Cigánd ellen.

Ellenfelünk a 2016/2017-es bajnokságban még az NB II-ben próbálta újoncként megállni a helyét. A szezon végén azonban búcsúzni kényszerült a másodosztálytól, még az idén már csak matematikai esélyük maradt arra, hogy megtartsák harmadosztályú tagságukat. Soraikban három egykor nálunk is megfordult labdarúgóval – Angyal Norbert, Belényesi Miklós, Gazsi Tamás – ha nem is vérmes reményekkel, de mindenképp azzal a céllal vágtak neki az idei bajnokságnak, hogy a középmezőnyben végezzenek. Az ősszel azonban nagyon rosszul szerepeltek, hiszen 16 mérkőzésükből mindössze 8 pontot szereztek. A télen igyekezték a játékosállományukat megerősíteni – 10 labdarúgót igazoltak, azonban jelentős javulást nem értek el. Négy fordulóval ezelőtt a Gyöngyös elleni vereséget követően ismét váltottak, Gyarmati András lett a szakmai munka első szám irányítója, akinek eddigi mérlege egy győzelem (idegenben az Eger ellen) és két vereség (hazai pályán a Füzesgyarmat és DEAC ellen).

Ami minket illet, öt mérkőzés óta tartó veretlenségi szériában vagyunk. Egymás után háromszor győztünk, még a legutóbbi két találkozónkon egyaránt döntetlen született. Mind a DVTK II., mind az ESMTK ellen kétszer is vezettünk, azonban nem sikerült megtartani az előnyünket. Ma nem lehet más a célunk, mint begyűjteni a három pontot, mellyel a riválisaink eredményétől függetlenül továbbra is a tabella élén maradhatunk. Eltiltás miatt – ötödik sárga lap – Szabó Richárd nem lép ma pályára, még sérülése miatt Ágoston Kristóf biztosan kihagyja a mai találkozót.

A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik, a játékvezető Dobai János lesz.

Élő közvetítés