2020. november 28. ( szombat )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Nagyszerű győzelem

11.10.

Nagyszerű győzelem

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában azt a WKW ETO FC Győr együttesét fogadtuk, mely játékoskeretének erősségét jól jellemzi, hogy a transfermarkt.com adatai szerint annak összértékét tekintve hatodik legértékesebb a bajnokságban.

Együttesünk az utóbbi két mérkőzésen szerzett négy ponttal, kellő önbizalommal várhatta a találkozót. Sajnos ezúttal is két alapembert kellett nélkülöznie Csábi Józsefnek, hiszen eltiltás miatt sem Kovács Olivér, sem Tisza Kálmán nem léphetett pályára. A védelemben Szekszárdi Tamás, még a középpályán az eltiltását letöltő Kónya Márk kapott szerepet.

Nem indult rosszul számunkra a találkozó, azonban a 7. percben Molnár-Farkas Tamásnak bravúrt kellett bemutatnia ahhoz, hogy ne kerüljön már az elején hátrányba. Berki beadását a válogatott támadó, Priskin Tamás 10 méterről lőtte kapura, azonban lapos lövését kitornázta hálóőrünk. A 15. percben szép támadást építettünk fel, melynek végén Kurdics baloldalról ívelt a kapu elé, ahol Novák megelőzte védőjét, de az ötösről a kapu fölé fejelt. A 23. percben győri szabadrúgás után fejelték középre a labdát, Molnár-Farkas azonban vetődve hárít Priskin elől, hozzátesszük a győri támadó nem túl sportszerűen „otthagyta” a lábát… A 29. percben vendégszöglet után a hosszún érkező Berki elől Berdó szerzi meg a labdát, majd két perccel később középpályásunk már a másik kapu előtt játszik fontos szerepet. Még a mi térfelünk közepéről elvégzett bedobás után, kombinatív játékkal bontottuk meg a győri csapat középpályáját. A kezdőkörben Berdó elé került a labda, aki azt tovább vezetve jó ütemben passzolt Rokszinhoz, ő pedig egy leheletnyi érintéssel tovább játszotta a felfutó Csirmaznak. Kerkez becsúszva próbált szerelni a 16-oson belül, de nem sikerült, így védőnk középre lőtte a labdát, amire Berdó berobbant, s védhetetlen bombázott a kapu felső sarkába. Három perccel később Kurdics egyéni szólója végén próbálkozhatott a gólszerzéssel, azonban Gundel-Takács hárította lövését. A 39. percben előbb Májer Milán tornáztatta meg Molnár-Farkast, majd a szöglet után egy távoli lövés kerülte el a kapunkat. A szünetre tehát előnnyel mehettünk.

A második félidőben – ahogy az várható is volt – jött előre a Győr, igyekezett minél hamarabb kiegyenlíteni, azonban az első kapura lövést Bárdos jegyezhette fel, miután a felezővonal környékén megelőző szereléssel labdát szerzett, majd a kaputól 18 méterre lövésre szánta el magát, ám a labda Kiss Mátéról bedobásra ment. AZ 52. percben Priskin növelhette volna a bajnokságban elért góljai számát, azonban szerencsére egy hajszállal lemaradt a centerezésről. Fokozódott a nyomás rajtunk, de a 63. percben akár tovább növelhettük volna előnyünket. Szép összjáték végén Kurdics ugratta ki jó ütemben Novákot a győri 16-os vonalánál, támadónk pozíciót fogott Dvorschákkal szemben, majd az ötös sarkáról lőtt, de a léc alá tartó labdát Gundel-Takács hárította. A 67. percben ismét Molnár-Farkas védés járult hozzá, hogy érintetlen maradjon a hálónk, szöglet után Temesvári fejesét ütötte ki bravúrral kapusunk. Négy perccel később egy gyors vendég bedobás utáni kapura lövést kellett hatástalanítania kapusunknak. A 77. percben aztán góllá érett a győri nyomás. Szimcsó alapvonali beadását röviden fejeltük ki, a labda Berki elé került, aki átvétel után 14 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. A 89. percben meghűlt a vér a szurkolók ereiben, ugyanis Szimcsó elesett a 16-osunkon belül, de a játékvezető Csirmaz szerelési kísérletét nem látta szabálytalannak, éppen ezért a győri játékos kapott sárga lapot. A 92. percben pedig jött a csattanó. Szöglet után nem sikerült a vendégeknek messzire felszabadítaniuk. Szabó Balázs egy finom csellel tisztára játszotta magát a térfelük közepén, majd Tamás Lászlóhoz passzolt. Védőnk nagyszerűen vette észre a jobb oldalvonal mellett érkező Kónyát, aki az alapvonaltól két méterről beadta a labdát. A játékszer Horgosi feje fölött átszállt, de érkezett Novák Csanád, s gyönyör gólt fejelt. Ez volt támadónk idénybeli hetedik találata. Másfél perccel később pedig kiderült, ez a fejes a győzelmünket jelentette.

Óriásit küzdve, helyenként jó játékkal, nagyszerű győzelmet arattunk a remek erőkből álló WKW ETO FC Győr ellen. Az újabb három ponttal már huszonöt egységnél járunk tizenhat mérkőzés után, ami 52,08 %-os teljesítményt és ezzel együtt a 8. helyet jelenti a tabellán.

A hétvégén a bajnokságban szünet lesz, azonban pénteken a MOL Magyar Kupa 7. fordulójából elhalasztott találkozót pótoljuk, amelyen a szintén másodosztályú Gyirmót FC Győr lesz a vendégünk. A továbbjutás egy találkozón dől el.

Élő közvetítés