2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megvan az első győzelmünk

IMG_0444

Megvan az első győzelmünk

Az NB III. Keleti csoport 2. fordulójában Putnokon léptünk pályára. A tavalyi bronzérmes otthonából hoztuk el a három pontot.

Tóth Tibor vezetőedző mindössze egy helyen – Horgosi Donát eltiltás miatt nem léphetett pályára – változtatott az SBTC elleni kezdőcsapaton. Földi Marcell lett a bal oldali védő, még Szabó Richárd behúzódott a védelem tengelyébe. Jól kezdtük a mérkőzést, az első tíz percben pontrúgásainkkal jelentettünk veszélyt a hazai kapura. A 15. percben les miatt állították meg az első igazán nagy putnoki lehetőséget, amikor is Bene már csak Molnár-Farkassal állt szemben. Három perccel később Annus lövésébe lépett bele egy védő, így a megpattanó labdát a kapus szögletre tolta. Fokozatosan nőtt a nyomás a kapunk előtt, azonban gólt nem tudott szerezni a hazai csapat. Sajnos az ellentámadásaink nem voltak elég hatékonyak, bár Simon Attila kétszer is közel állt ahhoz, hogy gólt szerezzen.

A térfélcserét követően rögtön hazai lehetőséggel folytatódott a mérkőzés, Kemény Tamás gurított a kapu mellé. Az 51. percben először szánta el magát változtatásra a stábunk, a Laczkó Milán helyére beálló Kovács László Botond az első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, azonban Annus visszagurított labdáját átvette, ahelyett hogy egyből kapura lőtte volna, így a védők szerelni tudták. A következő percekben Molnár-Farkas Tamás védései tartottak mérkőzésben bennünket. A 78. percben a hazaiak a kapufának köszönhették, hogy Annus lövése után nem szereztük meg a vezetést. Két perccel később azonban megszületett a találkozó első gólja. Katona Bence bal oldali beadására Bene Attila érkezett középen, s bár ütközött Földi Marcellel, mégis ő tudott a labdához férni, s gurította a játékszert a kapuba. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, egy perccel később Földi Marcell adott remek passzt Simon Attilának, aki a kapus fölött 10 méterről ívelt a kapuba.  A találkozó utolsó tíz percében nagy erőket mozgósított a Putnok a győzelem megszerzése érdekében, azonban a 92. percben mi szereztük meg a vezetést. Nádházi robogott el a jobb oldalon, középre adott labdája a hosszú oldalon érkező Annust találta meg. Támadónk egy csellel levette védőjét, majd az alapvonalról okosan visszagurított a középen érkező Tisza Kálmánnak, aki 10 méterről lőtt a bal alsó sarokba. Két perccel később kiderült – meg egy nagy Molnár-Farkas védést követően – ez a gól a győzelmünket jelentette.

Két forduló után négy pont áll a nevünk mellett, mely fiatal csapatunktól jó teljesítmény. Folytatás szombaton, hazai pályán a Tiszaújváros ellen.

Élő közvetítés