2024. április 19. ( péntek )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Ismét borsodi csapat az ellenfél

ICS_8968

Ismét borsodi csapat az ellenfél

Az NB III. harmadik fordulójában a Tiszaújvárost fogadjuk. Gerliczki Máté által irányított csapat tavaly a negyedik helyen végzett, jelenleg a 12. pozíciót foglalja el a tabellán.

Mai ellenfelünk az első játéknapon Egerben szenvedett vereséget, mely után a DEAC együttesét fogadták. Ez utóbbi találkozót gólokkal kellett volna megnyerniük, azonban a kidolgozott helyzeteiket nem sikerült jó százalékban kihasználni. Ezt a 90. percben „megbüntette” a vendégcsapat, így pontosztozkodásra került sor, azaz két forduló után egy pont áll a borsodi csapat neve mellett. Ugyan a tavalyi házi gólkirály Nagy Dávid távozott azonban két NB I-ben is megfordult támadót – Burics András és Kertész Tamás – igazoltak. Szintén a kék sárgák labdarúgója Faggyas Milán, aki 2013-ban volt a játékosunk.

Ami csapatunkat illeti, négy ponttal az ötödik helyről várja a mai találkozót. Hazai pályán az SBTC elleni gól nélküli döntetlent követően bravúros győzelmet arattunk Putnokon. Külön meg kell említeni, hogy hátrányból sikerült fordítani. Horgosi Donát letöltötte egy mérkőzésre szóló eltiltását, így játékára számíthat Tóth Tibor vezetőedző. Mivel sérülés miatt sem kell senkit nélkülöznie a szakmai stábnak, így a legerősebb összeállításban léphetünk pályára.

A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető Hanyecz Bence lesz.

Élő közvetítés