2024. március 28. ( csütörtök )
Szolnok, HU
°C
Szolnoki MÁV FC Induló   |    Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

Megérdemelt győzelem

IMG_0496

Megérdemelt győzelem

Rangadót rendeztünk vasárnap az NB III-ban, ugyanis a Keleti csoport második pozíciójában lévő Sényő-Carnifex FC-t láttuk vendégül. Csapatunk az ötödik helyről várta a találkozót. Ugyan ez csak három pont különbséget jelentett a két gárda között, de ennek ledolgozása volt a célunk.

A mérkőzés első 20 percében nem tudtunk feljegyezni különösebben nagy lehetőséget. Mind a két csapat igyekezett magához venni a kezdeményezést. Nálunk az utolsó, kapu előtti passzokba csúszott hiba, a vendégek pedig a kapunk elé ívelt labdákkal nem találtak embert. Egészen a 24. percig, amikor is Fabu érkezett a hosszúnál egy szögletre és bólintott. Mi pedig nem örültünk, mert az eredményjelző változott, méghozzá a javukra. A jó hír viszont az volt, fiaink gyorsan egalizálták az eredményt. A 27. percben egy utolsó pillanatban a kapu torkából kivágott labdát szöglethez jutottunk. A sarokrúgás Simont találta meg, aki tüzelt, de védték lövését, a kipattanót viszont Németh Ádám értékesítette. Egyenlítettünk. A félidő maradék idejében még Simon Attila és Laczkó Milán is növelhette volna góljaink számát, de előbbi kicsivel a kapu mellé célzott, utóbbi emberelőnyös szituációban lőtte a kapusba a játékszert. A játékrész vége egy Molnár-Farkas védéssel zárult.

A szünetet követően, szinte a félidő elején csúnya összefejelés borzolta az idegek. Fabu és Tisza volt az ápolt, akikből Tisza tudta folytatni a játékot meg Fabu ugyan visszajött, de néhány perc múlva cserét kért. Az 51. percben örömteli dolog következett be. Laczkó megszerezte a vezetést. Ballal lőtt 8 méterről a hosszúba a kapus mellett. A vezetőedzők cserékkel próbáltak frissíteni csapataik játékán, így érkezett a pályára Ruska illetve Nádházi is majd a gólszerzőnk, Laczkó helyére Tóth Benjámin is. A 75. percben ismét tapsolhatott a szolnoki publikum, mivel Annus szépségdíjas találatot szerzett. 17 méterről a hosszúba tekert, a vendégek hálóőre mozdulatlanul és tehetetlenül nézte a labda útját. Ezzel már 3-1 volt az állás, és ha egy üzlet beindul… Annus 2 perccel később remekül érkezett egy kipattanó lövésre, 4-1-re módosítva az eredményt. Bár akadtak még lehetőségek a sényőiek előtt is, de vagy Molnar-Farkas hárított (egyszer hatalmas bravúrral) vagy kihagyták a kihagyhatatlant. A teljesség igényével meg kell jegyezni azt is, hogy Bodó a 83. percben, második sárgáját is megkapta, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

Csapatunk ezzel a sikerrel a negyedik helyre lépett, mindössze három ponttal vagyunk lemaradva az éllovas Jászberényi FC együttesétől.

Élő közvetítés