Kétgólos győzelem Hévízen
Sorban játsszuk felkészülési találkozóinkat. Ezúttal is NB III-as csapat ellen léptünk pályára. A kezdőcsapatban jobbára azok kaptak helyet, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Örömmel vehette tudomásul a szakmai stáb, hogy az első félidőben is jó játékkal rukkoltunk ki. Kánya Norbert lövése ugyan a kapufát találta el, ám a 35. percben Tóth László szöglete után Tóth Balázs közelről fejelt a Hévíz hálójába.
A fordulás után is a mi akaratunk érvényesült, ám egy hazai kontra végén egyenlíteni tudott a vendéglátónk az 59. percben. A kapott gól nem törte meg lendületünket, továbbra is nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, mely a 81. percben érett góllá. Földi Marcell centerezését Kovács Tamás vágta a kapuba. A 88. percben a csereként beállt Pintér Norbert adott ziccer labdát Rokszin Ádámnak, aki a kifutó kapus alatt gurított a hálóba, beállítva ezzel a végeredményt.
Holnap újabb mérkőzés vár a csapatra, a másodosztályú Mosonmagyaróvár az ellenfél.
Hévíz FC – Szolnoki MÁV FC 1-3 (0-1)
Szolnok: Csáki – Hajba, Horgosi, Tóth B., Földi – Kánya, Berdó (Kovács O., 75.), Pantovic (Pintér N., 75.), Tóth L. (Rokszin, 75.) – Kovács T., Olasz.
Gólszerző: Horváth, ill. Tóth B., Kovács T., Rokszin